Dolce vita Budapesten – 6 hely, ha nem csak „olaszos”, de igazi olasz ételeket ennél

Pizza? Risottó? Pasta és tiramisu? Ezekért az olasz klasszikusokért igazán könnyű rajongani, de hova menj Budapesten, ha finomat ennél, és nem csak olaszos, de autentikus olasz élményre is vágysz? Segítünk, itt van hat hely a városban, a szeletes pizzázótól a fagyizóig, ahol igazán autentikus élményben lesz részed érkezéstől távozásig.

A különböző nemzeti konyhák versenyét évről évre Olaszország nyeri, és garantálom, ha valakit a kedvenc ételéről kérdezel, azt válaszolja majd, hogy imádja az olaszos ételeket. Itt máris szükség van némi korrekcióra, mert az olaszos étel még nem feltétlenül olasz étel, azt pedig Váncsa Istvántól tudjuk, hogy olyan, mint „olasz konyha” nem létezik. Olaszország egyes tájegységeit más-más gasztronómia jellemzi, hisz nem mindegy például, hogy tengerpart vagy hegység van a közeledben, nem szólva arról, hogy a közönségkedvenc olasz ételek elsősorban az Amerikába emigrált, és meglehetősen sokat nélkülöző olaszok konyháiból kerültek ki. Ettől még teljesen érthető, hogy általános rajongás övezi ezeket az egyszerű, jól fűszerezett, ízletes ételeket.

Legjobb persze, ha helyben kóstolod meg őket, de most megmutatjuk, hol ehetsz igazán jót, olasz módra akkor is, ha a nyarat a magyar fővárosban töltöd!

Receptajánlónk:

Amikor hiányzik Olaszország – Irány a Caffé GianMario 

Amikor elképzelsz egy olasz éttermet, ahol nem egyszerűen családias a hangulat, de tényleg úgy érzed magad náluk, mintha befogadott volna egy népes, zajos, olasz család, hidd el, a Caffé GianMariora gondolsz. Az olasz családi tulajdonban lévő éttermet Giovanni D Angelo és Mario Intini nyitották, és pont azt a mediterrán vendéglátást kapod tőlük, amiben nyaraláskor olyan jólesik megmerítkezni. Az étlapjukon vannak állandó elemek, például az isteni carbonara és lasagne, de van heti ajánlat is, érdemes átböngészni, mert mindig lehet valami izgalmas újdonságot találni.

Az én kedvencem a risottó kacsamellel, ez időről időre felbukkan a heti menün, de mikor egyszer azt kértem, hogy nekem egyszerűen csak készítsenek egy paradicsomos tésztát, azt is tökéletesen megoldották.

Desszertfronton a barátaim ízlésére kell hagyatkoznom, mert bár én nem vagyok különösebben nagy rajongója a profiterolnak, ők egybehangzóan állítják, hogy fantasztikusan finom. Részemről maradok a tiramisunál, már amikor még fér belém desszert az ebéd vagy vacsora végén. Ebben a nyüzsgő, kedves étteremben, ami ebédidőben mindig megtelik, tényleg mindig úgy érzem magam, mintha hazatérnék, ahogy a fogadtatás is mindig otthonos és szeretetteljes. És ha adhatok egy belsős tippet, ne AC Milan mezben menjetek.  

Caffé GianMario
via

Caffé GianMario 

Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 35. 

Nyitvatartás: hétfő-szombat 10.00-22.00 

Szeletes pizza? – Akkor Pizza Pazza 

Az úgy történt, hogy egy este megéheztem, és A-ból B-be haladván felfedeztem egy pici, szeletes pizzázót a Wesselényi utca elején. Elsősorban az tűnt fel, hogy árad az utcára az olasz hangoskodás, szól a zene, és hát nem utolsó sorban jók az illatok. Így tehát bementem, és mivel egy picit beszélek olaszul, pont annyira, hogy ne haljak éhen anyanyelvi környezetben sem, egyből hangos principessa-zással fogadtak a srácok a pult mögött. Olyannyira népszerű lettem, hogy még dalt is kérhettem tőlük, ami szerintem nagy szó, mindenesetre aznap este Gianni Moranditól volt hangos a hetedik kerület. Vannak húsos és zöldséges szeletes pizzáik, nem a vékony tésztás pizza napoletana, hanem a hosszabban kelesztett, szögletes változat, amiről először inkább focacciára asszociál az ember. (Egyébként Nápoly-szurkolók, érkezéskor és/vagy távozáskor célszerű a Forza Napoli! – formulát használni.)

Lehet még kérni dobozkás lasagnet elvitelre, van calzone, és, amitől külön átmelegszik a lelkem, kapható sfogliatella riccia, a fantasztikus nápolyi édesség: kívül ropogós tészta, belül édes, ricottás, kandírozott gyümölcsös töltelék, ami olyan fantasztikusan finom, hogy az első harapás után a rajongója leszel.

Pizza Pazza
via

Pizza Pazza Budapest

Budapest, Wesselényi utca 18. 

Nyitvatartás: hétfő – csütörtök, és vasárnap 15.00-3.00, péntek-szombat 12.00-5.00 

Egy kis Olaszország a Klauzál tér sarkán – Il Mulino 

Kockásabroszos olasz éttermet keresel? Hát akkor irány a Klauzál tér, ne késlekedj! Az Il Mulino – vagyis A malom – tésztával, pizzával, fantasztikus halételekkel és mennybe repítő édességekkel várja az éhes vándorokat, az olasz konyha rajongóit, és azokat a kivételes szerencséseket, akik tudják, hogy az olaszos még nem feltétlenül jelent olaszt is egyben.

Autentikus alapanyagokkal dolgoznak, a rigatonijuknak még az emlékétől is elfog a meghatottság, de a carbonara is egész kivételes náluk – ha még nem kóstoltál igazán jót, érdemes itt kezdeni.

Sosem fogom elfelejteni, hogy egyszer, kutyasétáltatás során arra jártam, ők épp nyitáshoz készülődtek, az a tavaszi nap volt, amikor először érzed, hogy ereje van a napnak, zengett tőlük a környék, és ordított a Ricchi e Poveri. Hát ilyen az, amikor néhány percre szünetel a valóság, ha pedig enni mentek hozzájuk, ezt ki lehet tolni néhány órára is akár.  

Il Mulino
via

Il Mulino Italian Bistro 

Budapest, Klauzál tér 13. 

Nyitvatartás: hétfő-péntek 17.00-23.00, szombat-vasárnap 11.30-23.00 

Pizzáért a Király utcába – Little Italy BP

Van valami Nápolyban, amit csak úgy emlegetnek, pizza portafoglio. Fognak egy egyszerű, paradicsomszószos, sajtos pizzát, négybe hajtják, mintha csak egy kis erszény lenne, papírba csavarják, és már eszik is. Számomra azért kedves fogás ez, mert azt szimbolizálja, minden fenszizés és faxnizás dacára, a pizza azért annyira jó étel, mert egyszerű. Persze, mint minden egyszerű étel, ez is a jó alapanyagoktól lesz tökéletes. A Király utcai Little Italyt azért szeretem nagyon, mármint azon túl, hogy egész nap zeng az olasz kiabálástól, és mert pont azt a pörgős, de cseppet sem modortalan kiszolgálást kapom, amit bármelyik nápolyi pizzériában is megkapnék, mert egész egyszerűen isteni pizzákat sütnek. És pont.

Nem trükköznek, nem találnak ki extrém dolgokat, hozzák a kötelezőt, de azt remekül. Az én kedvencem a Pizza Napoletana, amire paradicsomszósz, capribogyó, szardella, olíva és mozzarella kerül, de szentül hiszem, hogy itt érdemes mást is kipróbálni, pedig én általában a bevált csapaton ne változtass elvet követem.

És még valami, az édességeik! Hát olyan baba napoletanat lehet itt enni, hogy az hihetetlen! Foglaljatok asztalt, mert nem biztos, hogy jut hely. Jó étvágyat, és érezzétek jól magatokat! 

Little Italy BP
via

Little Italy BP 

Budapest, Király utca 103. 

Nyitvatartás: szerda-szombat 12.00-15.00 és 18.00-21.00, vasárnap 12.00-15.00 

Olasz gelato? – Dolce Intervallo 

Fagyizni mindig jó, Olaszországban fagyizni pedig még a gyönyörűségnek is egy egészen magas foka. A Szív utcai Dolce Intervallo tulajdonosa, Alberto, annak idején a felesége miatt költözött Magyarországra, és ha már így esett, elhozta nekünk a legfinomabb olasz fagyikat is, hála legyen neki, amiért ez eszébe jutott. Ha már jártatok itt, akkor bátran kóstolgassátok a finomabbnál finomabb ízeket, ha először járultok a fagyispult elé, akkor sokéves rutinom azt mondatja velem, hogy kezdjétek az alapízek kipróbálásával.

Hiszen egy fagyizó színvonalát az mutatja meg, hogy tudnak-e igazán finom csokit, vaníliát és persze pisztáciát készíteni, ami egy olasz hely esetében külön mérföldkő. Ahol azt mondják, hogy olasz gelatót kapsz, de a pisztácia nem jó, ott átvernek a többi ízzel is.

A Dolce Intervalloban ettől nem kell tartanod, mert a pisztácia zseniális, de a feketecsoki is bámulatos, mondom ezt úgy, hogyha valaki, hát én nem vagyok nagy rajongója a csokifagyiknak.  

Dolce Intrevallo 

Budapest, Szív utca 26. 

Nyitvatartás: 14.00-19.00 

Amire Marco Rossi is esküszik – Millenium da Pippo 

A Kodály köröndnél lakó barátaim hívták fel a figyelmem erre az olasz étteremre, ahol még a fociválogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi is törzsvendégnek számít. Az asztalokon kockás abrosz, a pultban klasszikus, kétkarú mérleg és sonkaszeletelő, a polcokon isteni olasz borok, az étlapon pedig az olasz konyha színe-java.

Itt ugyanis az előételek között fantasztikus carpacciót találtok, van olasz paradicsomleves, többféle ravioli, és kapható az egyik személyes kedvencem is, a maccaruna alla Norma, ez padlizsános, sós ricottás, paradicsomos tésztaétel.

Amennyiben elszakadnátok a szigorúan szénhidrátalapú olasz konyhától, örömmel jelentem, hogy van az étlapon saltimbocca is. A borjúhúsra zsályalevelet fektetnek, pármai sonkával körbetekerik, kisütik, kap egy löttyintésnyi fehérbort, és már kész is van. Nem tudod, hogy erre van szükséged, ameddig meg nem kóstoltad. Ha pedig egy desszertet kéne ajánlanom, akkor a szicíliai cannolót mondanám. Nem azért, mert a többi édesség nem finom, de ezt olyan kevés helyen csinálják jól. 

Millenium da Pippo 
via

Millenium da Pippo 

Budapest, Andrássy út 76. 

Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 12.00-0.00

 Címlapfotó: Il Mulino Italian Bistro 

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Étteremajánlóban nincs hiány nálunk:

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek