Ezeket az alternatív karácsonyfákat szívesen elfogadnánk ajándékba idén!

Ahogy egyre inkább előtérbe kerül a tudatosság, megkérdőjeleződnek olyan hagyományok is, mint az ajándékok becsomagolása és a karácsonyfaállítás. Szerencsére mindkettőre van alternatíva, és még az élő fát is tudod kreatív megoldásokkal helyettesíteni!

Megéri pár hét miatt kivágni egészséges fákat? Minden évben felmerül a kérdés. Bár alapvetően a karácsonyfákat direkt erre a célra termesztik, de mégis feleslegesen sok energiát igényel az egész folyamat. A műfenyő szintén nem túl környezetbarát, azonban vannak olyan kreatív megoldások, amelyek kevesebb erőforrást igényelnek, és évről évre az ünnepi dekoráció központi elemei lehetnek, vagy ha addig nem is bírják, mint például a mézeskalács-fák, legalább nem terhelik a természetet.

Azoknak, akik karácsonykor is a tenger után vágyakoznak, tökéletes választás lehet egy kagylókból épített karácsonyfa. Biztosak vagyunk benne, hogy Ariel is egy ilyennel ünnepel.

A pozsgások az elmúlt években hihetetlen népszerűségre tettek szert, nem véletlenül: viszonylag nehéz őket megölni, dekoratívak, és nagyon fotogének. A növényrajongóknak pedig kötelező beszerezniük egy ilyen zöld bokrot az ünnepek idejére – aztán szét lehet szedni és elajándékozni az apróságokat.

Pofonegyszerűen és olcsón kivitelezhető karácsonyfát faágakból is készíthetsz magadnak. Csak gyűjts különböző hosszúságú ágakat, rendezd őket fentről lefelé növekvő sorrendbe, és madzag segítségével rögzítsd. Ha az alap kész, már tetszés szerint tudod díszíteni.

Az olvasás a legjobb téli elfoglaltság, ráadásul a könyvekből fát is lehet építeni!

Ha nem tudod egészen elengedni a fenyő látványát és illatát karácsonykor, akkor azért még kis mennyiségben becsempészheted a otthonodba. Vegyél néhány dús fenyőágat, tedd őket egy vázába, és aggass rájuk díszeket! Vigyázz, ezek az ágak hajlamosak hullajtani a tűiket.

Na és persze olyan karácsonyfák is vannak, amelyek az ünnepek végével nyom nélkül eltűnnek – ha egyáltalán túlélik addig. Ilyenek a mézeskalácsból készült mesés karácsonyfák.

Itthon is lehetőséged van beszerezni tartós és környezetbarát karácsonyfákat, amelyek anyagukban is megfelelnek a nevüknek. Falécekből készült, letisztult, stilizált karácsonyfákat rendelhetsz a Zero Hero webshopjából, amelyek minimalista stílusukkal bármely otthonban jól mutatnak.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

#HÁZICSEMEGE: Kanálka

Egy testvérpár áll a Kanálka mögött, akik az egészséges életmód jegyében varázsolnak az asztalokra különféle krémeket, zöldségszirmokat és chutney-kat, a vásárlók legnagyobb örömére.

Macsuga Viktória

#HÁZICSEMEGE: Donum Terrae

A Danyi Éva által megálmodott Donum Terrae márka 2011-ben született meg. Az általuk minőségi alapanyagokból készült magolajok, magkrémek és gyümölcsecetek nemcsak tápanyagdúsak, de ízükkel különlegessé tesznek bármilyen fogást.

Szász Nóri

#HÁZICSEMEGE: Hecsedli biosüti

Minőségi, vitaminban és ásványi anyagokban gazdag alapanyagok mennyei finomságokba rejtve, amikkel lenyűgözheted a szeretteidet, az ünnepekkor is. Ismerjétek meg a kis családi vállalkozást, a Hecsedli biosütit.

Macsuga Viktória

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...