3 alapanyag, amit télen is termeszthetsz a lakásodban

Nem kell lemondanod télen sem az otthon termesztett alapanyagokról, hiszen van pár zöldség és gyümölcs, aminek egy részét át tudod teleltetni a lakásodban, így a hideg évszakok alatt frissen termett finomságaid lehetnek otthon.

Az otthon megtermesztett gyümölcsnél és zöldségnél nincs finomabb, nemde? Szerencsére manapság egyre többen kísérleteznek otthon megtermeszteni az alapanyagokat maguknak, azonban a hideg idő beköszöntével erről le kell mondaniuk. Pedig ennek nem kell így lennie, hiszen vannak olyan növények, amik télen, a lakás ablakpárkányán vagy az ablak közelében is megteremnek.

Fűszerek

A fűszernövények például tipikusan olyan növények, amik a lakásban is jól érzik magukat. Persze nem mindegyiket érdemes bevinni, az olyan egynyárikkal, mint a kapor, a borágó, a turbolya, nem érdemes foglalkozni.

Azonban a kakukkfű, a zsálya, a bazsalikom, a menta, a rozmaring, a snidling vagy metélőhagyma, a petrezselyem, a koriander és az oregánó télen is életben tarthatók.

Fontos azonban, hogy a fűszernövények nagy fényigényűek, illetve a száraz, meleg levegő miatt lehetséges, hogy hamarabb kiszáradnak, mint amit megszokhattál, így többször kell majd locsolnod.

3 alapanyag, amit télen is termeszthetsz a lakásodban

Koktélparadicsom

Bizony, a friss paradicsomról sem kell lemondanod a télen, bár szükséged lesz mesterséges fényre. Összesen 16 órára van szükségük naponta, és éjjel legalább 16 fokos, nappal pedig 23-26 fűtött helyiségben kell tartanod őket. Ha belevágnál a paradicsomtermesztésbe, akkor érdemes lehet chilipaprikákat is ültetned, hiszen ugyanolyan környezetet szeretnek, mint a koktélparadicsom.

A paradicsomról sem kell lemondanunk télen

Csírák

A csírákat a legkönnyebb lakásban növeszteni, hiszen egyszerűen elkészíthetjük a csíráztató készüléket sajátkezüleg.

Ne ijedj meg ettől, hiszen gyerekkorodban már biztosan csíráztattál környezetismeret órán.

Mosd meg a magokat, tedd befőttes üvegbe, majd öntsd fel annyi vízzel, amennyi ellepi őket. Hagyd őket ázni, közben gumizd a gézlapot az üveg szájára, majd öntsd ki a vizet a gézzel fedett üvegből. Végül tedd az üveget meleg, de ne napos helyre.  2-3 naponta érdemes kézmeleg vízzel átöblíteni a magokat, majd kb. ugyanennyi idő alatt a legtöbb zöldség magja ehető csíraformát is ölt.

A csírákkal lesz a legegyszerűbb dolgod

Forrásunk volt.


Még több kert:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.