Az étel, ami 40 felett megelőzheti a hasi hízást a dietetikus szerint

40 éves kor felett könnyeben rakódnak le a makacs hasi zsírpárnák, azonban a dietetikus szerint van egy étel, mely segíthet megelőzni őket.

A menopauza és a klimax rengeteg változást hoz, többek között azt is tapasztalhatjuk, hogy könnyebben hízunk a hasunkra. Szerencsére Nichola Ludlam-Raine elárulja, mely ételből kell többet fogyasztanunk, ha szeretnénk elkerülni a hasi zsír lerakódását.

Az étel, ami 40 felett megelőzheti a hasi hízást a dietetikus szerint

Ha valaki a változó korban is rendszeresen mozog, mégis azt tapasztalja, hogy elkezdenek rakódni a zsírpárnák a hasára, az első reakciója, hogy kevesebbet kezd enni. Nem ez a megoldás. 1250 kalóriánál kevesebbet bevinni a szervezetünkbe egy nap túl kevés

– mondja a szakértő, aki hozzáteszi, hogy a kalóriadeficittel tényleg fogyunk, azonban ilyenkor gyakran az izomtömegből is veszíthetünk, pedig pont az ellenkezője lenne a cél.

Olajos magvak

Éppen ezért azt javasolja, hogy vigyünk be egészséges zsírokat, többek között olyanokat, amelyek az olajos magvakban is megtalálhatóak, hiszen ezek javítják a hormonháztartás működését. Ez azért fontos, mert a hasi zsírpárnák 40 éves kor felett általában a hormonegyensúly felborulása miatt alakulnak ki.

Azt is tudatosítanunk kell, hogy nem fogyhatunk egy bizonyos testtájról.

A kiegyensúlyozott étrend és testmozgás a kulcs, mivel az egész szervezetünkre hatással van.

Forrásunk volt.


Még több cikk a menopauzáról:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...