2 szuper finom Pöttyös újdonság érkezett a boltokba

Márciustól teljesen megújul a Pöttyös Guru, és a megszokott karamell íz mellett két új változat is érkezett a boltokba.

Egészen formabontó dizájnnal és ízekkel érkezik a megújult GURU az egyik kedvenc márkánktól, a Pöttyöstől. A kedvelt karamell ízű mellett most két újabbal bővül a paletta, a kókuszossal és a ribizlissel.

Már az első falat GURU igazi ízbomba: a bevonat roppanása; a krémes túró, valamint a lágy töltelék találkozása az első pillanatban utolérhetetlen ízélményt ad. Egyből hat ránk és megmutatja, amit várhatunk tőle. Ezt a hangulatot átadva a megújult termékekhez három új szlogen is érkezik: „Belekóstolsz. Odatesz.”; „Belekóstolsz. Megérkezel.”; „Belekóstolsz. Jön a jó rész.”.

Túró Rudi ihlette desszertek:

„Egy olyan terméket szerettünk volna megalkotni, ami már az első harapásnál azt nyújtja, amit várunk tőle. Azt hiszem, ezt sikerült is elérni. Azt szeretnénk, ha a fiatalok is rákapnának arra az élményre, amit a különböző textúrájú összetevőknek köszönhetően egy GURU adhat. Elsősorban az ő kedvükért változtattuk meg a korábbi dizájnt és nyúltunk az olyan klasszikus street art irányzathoz, mint a graffiti” – mondta Szabó Andrea, a Pöttyös senior márkamenedzsere.

A háromféle GURU-t a mátészalkai gyárban, a „Pöttyös hazájában” fejlesztették ki és már országosan elérhető a boltokban.

Ezeket olvastad már?

TOP 9 házi túró rudi

A túró rudi vitán felül óriás kedvencünk, így van ezzel a fél ország - miért ne lenne jó ötlet általa ihletett édességeket készíteni?

Nosalty

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.