Süss otthon kenyeret!

Nem kell született pékmesternek lenni ahhoz, hogy házilag is szuper kenyereket süssünk, vagy éppen elégedetten ropogtassuk reggelire a saját készítésű, friss zsemléinket.

Már az ősember is fogyasztott mindenféle magvakat és gabonákat – később ez tökélyre fejlődött és az első kelt tésztás kenyeret állítólag Egyiptomban készítették. Nagyanyáink idejében a kenyér összeállítása és megsütése majd’ egész napos programnak számított: többszöri átgyúrás, pihentetés, kelesztés után mehetett a kemencébe. A modern társasházakban ma már igazán nehezen elképzelhető egy kemence, bár biztosan akad pár családi ház, ahol még életben tartják ezt az eszközt. Nekünk egy gáz- vagy villanysütőn kívül nincs szükségünk másra – persze a kenyér hozzávalóit leszámítva.

Zsemlereceptekért kattints ide! >>

Általános lejárató hadjárat övezi a búzalisztet, sokan ördögöt kiáltanak, ha arra terelődik a szó, hogy valaki a fehérlisztből készült kenyereket részesíti előnyben. Nem alaptalan ez az aggodalom: a túlzott szénhidrátfogyasztás sok civilizációs betegségért felelőssé tehető, ennek egyik legfőbb forrása a fehérliszt túlzott fogyasztása. Ugyanakkor itt a mértékletesség a döntő: teljes kiőrlésű lisztek, Graham-liszt, rozsliszt mellé nyugodtan keverhetünk fele arányban búzalisztet a tésztánkba annak érdekében, hogy lazábbá tegye a végeredményt. Ha nem esszük meg két nap alatt a kilós kenyeret, semmi probléma nem származhat az így készült pékáru fogyasztásából.

Kenyérrecepteket itt találsz >>

Régen a kovász teljesen alapvető hozzávalója volt a kenyereknek, mára kicsit megfeledkeztünk róla – pedig otthon is könnyen összeállítható! Nem kell tartani a szárított élesztőtől sem, semmivel sem marad el frissen vásárolt testvére mellett. A zsiradékot illetően: maradjunk mindig a vajnál, ha a recept másképp nem írja, az olívaolajnál. S ha már itt tartunk: mindenféle magokkal, olívabogyóval, aszalt paradicsommal is dúsíthatjuk a kenyerünket, az íze és a színe is sokkal izgalmasabb lesz! Megéri az otthoni kenyérsütés: olcsóbban vagy majdnem ugyanúgy jövünk ki anyagilag, mint a sütőipari cégek termékeivel, csak éppen a házilag készült pékáruban tudjuk, hogy mi van.

Gubára fel! >>

Olajozott finomságok >>

Ezt edd és idd, ha lehangol a tél! >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.