9 kreatív tipp, hogyan alakítsd át az otthonodat kevés pénzből

Időről időre elkerülhetetlen, hogy új, inspiráló részletekkel frissítsük fel otthonunkat. Néha azonban a költségvetésünk egy kicsit kisebb, mint a lelkesedésünk.

Ha lelkes barkácsolók vagyunk, akkor szerencsénk van, mert lakásátalakításkor nincs nehéz dolgunk a spórolással. Szerencsére jó néhány olyan ötlet van, amit a két kezünkkel is megvalósíthatunk.

Szobafestés

Egy kisebb lakásátalakításkor, például szobafestéskor nincs szükségünk profi szakemberekre, csak szebbnél szebb színekre és egy ecsetre. Azonban mielőtt nekiállunk, olvassunk utána, hogy melyik árnyalat milyen hatással van a hangulatunkra, mert bár egy piros színű hálószoba mindenképpen vadító, az már nem biztos, hogy meg is nyugtat minket, ha arra van szükségünk.

Léc, léc, léc

A listának ezen pontja nem azért kerül a második helyre, mert az emberek szívesen töltenek el egy szombati napot mindenféle díszítőelemek falra applikálásával. Nem szembetűnő díszítőelem, az összképet mégis fel tudja dobni egy jól kiválasztott szegély- vagy díszléc.

Varázsszőnyeg

Ha van az otthonunkban lépcső – vagy egy olyan padlófelület, amit nem borít be semmi – , akkor szerezzünk be egy izgalmas futószőnyeget (igen, a lépcsőre is), aminek elhelyezéséhez még csak a bútorokat sem kell átrendezgetni.

Engedd be a fényt

Cseréljük le a lámpákat, és válasszunk a büszkén kerekedő búra helyett egy hetyke csillárt vagy akár egy függőlámpát – már ha nem túl alacsony a plafon, mert nem kényelmes állandóan lefejelni.

Fesd le a padlót! via

Padlófestés

Valószínűleg a padlófestés nem az első dolgok között van, ami eszünkbe jut, ha átalakításon törjük a fejünket. Pedig a teret azzal is felfrissíthetjük, ha esetleg újralakkozzuk, vagy más árnyalatúra pingáljuk a járólapot.

Régi-új konyhabútor

A festék és az ecset mindig jolly joker, még akkor is, ha a konyháról van szó. Pingáljuk át a saját vagy a nagymamától kapott konyhaszekrényünket, esetleg cseréljük ki a fogóit különlegesebb darabokra, ha nincs kedvünk a mázolással járó túl sok macerához. Voilá, olyan a konyhánk, mintha kicserélték volna!

Meghatározó elem

Egy különleges falfestés kitűnő módja annak, hogy jelentős változtatásokat hajtsunk végre anélkül, hogy sok időt fordítanánk egyetlen dologra. Fessünk egy játékos mintát vagy a kedvenc színünket a falra. Ha ezt túl nagy vállalásnak érezzük, akkor inkább válasszunk egy szép festményt vagy egy különleges fotót, esetleg felragasztható díszítőelemeket.

Párnázd ki

Az egyik legegyszerűbb dekoráció a díszpárna. Ha van bennünk egy kis affinitás, akkor akár magunk is varrhatunk rájuk új huzatot, ami tényleg a mi ízlésünket tükrözi, így az egyéniségünket is becsempészhetjük az otthonunk megjelenésébe.

Cseréld át az ágyneműt

Az ágy a hálószoba központja, ezért, ha egy kis életet szeretnénk lehelni ebbe a helyiségbe, akkor vásároljunk egy különleges mintájú és anyagú ágyneműt. Nagy, kényelmes takarók, vidám színek és lenyűgöző textúrák – a végeredménynek csak a képzeletünk szab határt.


Még több lakberendezés itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.