4 étel, mely kifejezetten rosszat tesz a vesédnek
Érdemes az alábbi az ételekből kevesebbet fogyasztani, hogy megvédd az egyik legfontosabb szervedet, a vesédet.
Stuth-Nagy NikiÉrdemes az alábbi az ételekből kevesebbet fogyasztani, hogy megvédd az egyik legfontosabb szervedet, a vesédet.
Stuth-Nagy NikiNem minden feldolgozott élelmiszer ördögtől való, de akad jó néhány, ami nagyon káros a szervezetre. A nyugati étrend azonban – amit a legtöbb magyar is követ – nagyon sokban az ilyen ételeken alapul. Ha szeretnél egészségesebben élni, és kicsit leszokni ezekről az ételekről, az alábbi tippek segíthetnek.
Stuth-Nagy NikiRossz hír azoknak, akik rendszeresen esznek felvágottakat: egy friss kutatás szerint a feldolgozott hústermékek jelentősen megnövelik a demencia kialakulásának esélyét, már nagyon kis mennyiségben fogyasztva is.
Stuth-Nagy Niki7 virág, amik augusztusban is színt visznek a kertbe, és több közülük egészen az első fagyokig virágzik.
Macsuga ViktóriaMegszületett a döntés: a gyulai Kézműves Cukrászda alkotása, a Bíborfehér nyerte el a Magyarország Tortája címet 2026-ban. A desszert korábban Fehér Mámor néven szerepelt a versenyben, végleges fantázianevét csak az eredményhirdetés előtt kapta meg.
NosaltyAugusztus 20-tól kóstolhatjuk Magyarország idei cukormentes tortáját, amelyet egy balatongyöröki cukrászda alkotott meg. A „Szilvafácska” egy népszerű nyár végi gyümölcs zamatos ízét ötvözi dióval, tejcsokoládéval, fahéjjal és egy különleges frissítő összetevővel – vajon kitalálod, mi került az idei győztes tortába?
NosaltyA Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
A kánikulában is vannak húsevők, nekik javasoljuk a sztáralapanyagot, a csirkemellet, mert lehet, hogy a fagyóban lapul, lehet, most vesszük meg frissen, a lényeg ebben a hőségben ugyanaz, hogy 30 perc alatt laktató fogásokat készítsünk belőle.
Tudtátok, hogy nem mindegy fagylalt igazi, amit a boltban kapni? Fagyos, ízes desszert, de ez nem jelenti azt, hogy igazi fagylaltól van szó. Mutatjuk, mik az igazi fagylalt ismérvei, és azt is, hogyan verik át a vásárlókat a gyártók.
A fotón a sütemény alja van felül, a szilikonos formám volt ilyen szép körkörös mintázatú. Picit megolvasztott fagyasztott meggyel tálaltam, igazán jól esett ebben a nagy melegben.
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...