Miért kívánunk édességet evés után?
Azt jól tudjuk, hogy a túlzott cukorfogyasztás nem egészséges – de akkor mégis miért vágyik édességre a szervezet étkezés után?
Szabó AnnaAzt jól tudjuk, hogy a túlzott cukorfogyasztás nem egészséges – de akkor mégis miért vágyik édességre a szervezet étkezés után?
Szabó AnnaÁltalános vélekedés, hogy ha fogyni akarunk vagy szeretnénk egészségesek lenni, akkor az édesség tiltólistás. Pedig a tiltásnak, egy kedvenc finomság megvonásának a hatása inkább ellentéte lesz, mint amit elérni kívánunk. Most 5 nyomós, dietetikusok által is alátámasztott érvet hozunk, miért érdemes rendszeresen édességet fogyasztani!
Szász NóriKülönleges desszertek a különleges nőknek az életünkben! Anyák napi gyűjtésünkben olyan cukrászdákat hozunk, ahonnan előre megrendelheted a finomságokat erre a napra, de egy közös program keretében vasárnap el is látogathattok az egyes helyekre.
Szász NóriHa a fóliázott eperből még nem szeretnél sokat venni, de kicsit már csipegetnél a gyümölcsből, akkor mutatunk néhány desszertet, melybe csupán néhány darab kerül.
NosaltyBolti csoki helyett lepd meg ínycsiklandó, minőségi desszertekkel a fontos nőket március 8-án! Összegyűjtöttünk 11 helyet, ahol különleges és mutatós finomságokat szerezhetsz be.
Szász NóriÉdesszájúak, figyelem! Elsőosztályú süteményekkel vár mindenkit egy olasz étterem Miskolctapolcán, ahol az ország legjobb cukrászmesterének desszertkölteményeit tudjátok megízlelni.
NosaltyA szívhez a legrövidebb út a gyomron át vezet, főleg, ha édességgel van kikövezve. Valentin-nap alkalmából összegyűjtöttünk 8+1 cukrászdát és desszertműhelyt, amelyek különleges kínálattal készülnek a szerelem ünnepére!
Szász NóriFelejtsük el, hogy a cékla csakis savanyúnak jó. Ha ezen már túlléptünk, akkor ismét ugorjunk egy szintet, és tegyük édességekbe!
NosaltyBizony, a sütőtök remekül passzol az édességekbe is, hiszen édeskés íze jól illik hozzájuk, ráadásul akár a cukrot is helyettesítheted ezzel a zöldséggel.
NosaltyA kávé és a desszertek nagyon jó barátok. Ha valamilyen különleges édességre vágysz, akkor mindenképpen készíts el egyet a lentebb felsoroltak közül.
NosaltySós, gyors falatok, amivel a családot és a vendégsereget is lekenyerezzük. A túrótól lesz igazán omlós a tészta, figyeljétek csak!
NosaltyA Piros Orr logójára emlékeztető, élénkpiros csomagolású Szamosgolyó egy étcsokoládéba burkolt marcipándesszert, közepében likőrbe áztatott meggyszemmel! Mennyeien hangzik, ugye?
HirdetésBár nem kevés munka van vele, érdemes lehet otthon elkészíteni, hiszen mennyei desszertről beszélünk.
NosaltyAz apró kis kókuszgolyók képesek még a legszomorúbb napon is örömet hozni, feldobják a legfáradtabb embert is. A mai Napi Tipp keretében nézzük, mire lesz szükségünk ahhoz, hogy a legboldogabb emberekké tegyük az ismerőseinket...kókuszgolyóval!
Lakos BenedekHa nyáron te is szereted kihasználni a zsenge, friss zöldségek szezonját, a patisszont semmiképp ne hagyd ki! A rántott változaton túl rengeteg izgalmas fogást készíthetsz belőle, a hét minden napjára másikat.
Macsuga ViktóriaEste öt óra körül mindenki éhes, te pedig a hűtő előtt állva próbálod kitalálni, mi kerüljön az asztalra. A családtagok különböző ötleteket sorolnak, hiányzik egy-két alapanyag, végül pedig gyakran a rendelt étel vagy egy gyors, kevésbé egészséges megoldás lesz a nyerő. Pedig néhány apró változtatással jelentősen csökkenthető a vacsorával járó stressz. A titok nem a bonyolult receptekben, hanem az előretervezésben rejlik.
NosaltyA Sziget Fesztivál kapcsán évről évre visszatérő téma, hogy mennyire kell mélyen a pénztárcánkba nyúlni, ha a fesztivál területén szeretnénk enni vagy inni. A 2026-os rendezvény sem nevezhető olcsó programnak, ugyanakkor az árak alapján úgy tűnik, hogy nem történt újabb drasztikus drágulás. Akadnak olyan ételek, amelyek nagyjából a tavalyi árszinten maradtak, és továbbra is találni pénztárcabarátabb lehetőségeket is.
NosaltySokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.
Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.
A svédasztal bősége mögött tudatos trükkök is állhatnak: egy gasztroszakértő elárulta, hogyan befolyásolják, miből és mennyit eszünk.
Azt hiszem, mindannyiunknak meg van a maga caprese receptre, igaz? Ez a legepikusabb kombinációja a lédús, érett paradicsomnak és a puha, friss mozzarellának. Az ég is egymásnak teremtette ...
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.