Segítünk kiszámolni, mennyi vizet kell innod, hogy sikeres legyen a fogyásod

A folyadékbevitel elengedhetetlen a fogyás szempontjából, ez nem újdonság, az viszont, hogy pontosan mennyit kell bevinnünk belőle, már kicsit nehezebb kérdés.

A vízfogyasztás elengedhetetlen eleme a fogyókúrának, hiszen a dehidratált állapot mindenre kihat. Ilyenkor lelassul az anyagcserénk, aminek köszönhetően a diétánk is megakad, továbbá a szerveztünk visszatarthatja a vizet, aminek következtében még akár feljebb is kúszhat a mérleg nyelve. Elengedhetetlen tehát, hogy elegendő vizet igyunk, de pontosan mennyi az annyi? Segítünk kiszámolni!

Segítünk kiszámolni, mennyi vizet kell igyál, hogy sikeres legyen a fogyásod

Több mindentől függ a mennyiség

Az ember folyadékigénye függ a testsúlytól, magasságtól, nemtől, kortól, aktivitási szinttől és testzsírszázaléktól is. A szakértők azt javasolják, hogy napi nyolc pohárral mindenképpen igyunk meg, de minél több, annál jobb.

Azonban azt is fontos kiemelni, hogy napi 4 liternél többre nincs szüksége a szervezetnek, hiszen a túlhidratálás is komoly veszélyt jelent: felborul a szervezet elektrolit-háztartása, valamint a vesét is sokkal erőteljesebb munkára készteti a nátrium kiválasztása miatt, a kifáradt szerv pedig olyan egészségügyi panaszokat okozhat hosszú távon, mint a mellékvese-kimerülés, májcirrózis vagy szívelégtelenség.

Számolj!

A legkönnyebb, ha elosztod a súlyodat harminccal, így megkapod a helyes választ, ha nem sportolsz. Ha mozogsz is, akkor minden fél óra testmozgásra számolj plusz három deciliter vizet, ez egy egyórás edzés esetén 6 deciliter folyadékot jelent az alapértéken túl. Ha pedig a tűpontos mennyiséget keresed, akkor fordulj szakemberhez, aki figyelembe vesz még további szempontokat.


Még több a vízfogyasztásról:

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...