A boltok polcairól százfajta különböző típus kacsingat ránk, a legjobb mégis az, amit magunk készítünk otthon. Tudtátok, hogy szaloncukrot csak mi, magyarok tesszük a fára?
Szaloncukor nélkül nem igazi a karácsony. Mindenki kedvenc karácsonyi mókája közé tartozott gyermekkorában a fán lévő papírok tartalmának csendes kieszegetése, majd az üres papír ügyes visszacsomagolása. És bár a szaloncukor nem magyar találmány, legnagyobb és legtartósabb karrierjét nálunk futotta be. Eredetileg mint afféle úri huncutság volt jelen tehetős polgároknál, és még tehetősebb nemeseknél, akik fogadószobával, úgynevezett szalonnal rendelkeztek. A szaloncukor, ahogy a neve is utal rá, ezen a helyeken kezdte meg karrierjét, mint vendégváró finomság. Természetesen honnan máshonnan érkezhetett volna, mint Franciaországból? Ott már a 14. században ismerték ősét, a fondantot, nálunk azonban kellett pár évszázad, na meg a megerősödő polgárság, hogy úgy-ahogy elterjedjen.
Az első szaloncukrok még nem voltak bevonva csokoládéval, nagyrészt cukorfondant és citrusok keverékei voltak, szép papírba csomagolva. A 19. század utolsó évtizedeiben már szerepet játszottak a karácsonyfa díszítésében, ezt magától Jókai Mórtól tudjuk, aki fáját szalonczukkedlivel ékesítette. A század végére a legnevesebb cukrászdák kezdték gyártani az édességet, Kuglernél majdnem 20 fajta szaloncukor volt forgalomban. A két háború között a gyermekek legnagyobb álma volt a szaloncukorral bőven megrakott fa. Ma is az egyik nagy kedvencünk, bár egyre ritkábban kerül a fára, sokan inkább a fa mellé teszik. Hogy kinek melyik gyártó melyik ízesítésű bonbonja a legnagyobb befutó, az természetesen teljesen fakultatív. De ha igazán finomat akarunk enni, készítsük el mi magunk!
Bejglivel igazi a karácsony >>
