Tényleg megbetegszünk, ha vizes hajjal fekszünk le aludni?

Sokak, akik este mosnak hajat, úgy gondolják, megspórolják a hajszárítást, és lefekszenek aludni vizes tincsekkel. Pedig nem biztos, hogy ez olyan jó ötlet.

Gyerekkoromban anyukám mindig este mosta meg a hajamat, így nem kellett megszárítania, és azt sem kellett végighallgatnia, ahogy nyávogok napközben, milyen idegesítő, hogy mindenem tiszta víz a fürtjeim miatt. Aztán egyszer az oviban az egyik anyuka figyelmeztette, hogy ne csinálja, hiszen akár beteg is lehetek emiatt. Ez annyira belevésődött az agyamba, hogy azóta sem merek lefeküdni vizes hajjal. De tényleg igaz ez?

A vizes haj egyenlő a megfázással?

A Vanderbilt University Medical Center professzora, Dr. William Schaffner szerint ezt az elméletet már régen megcáfolták, bár a igaz, hogy a téli hónapokban általában gyakrabban fázunk meg, de ennek csupán az az oka, hogy ilyenkor több vírus szaporodik és terjed a levegőben. Tehát, ha ettől félsz, nyugodtan lefeküdhetsz néha úgy, hogy nem szárítod meg a frizurádat.

Más betegségek?

Egy másik hiedelem szerint a vizes hajunktól ellephetik a párnánkat a kórokozók, és ezektől kaphatunk el betegségeket. Csakhogy fontos elmondani, hogy a betegséget okozó organizmusok nem teremnek ott maguktól. Tehát az, hogy a párnánk nedves lesz, önmagában kevés ahhoz, hogy baj legyen.

Azt viszont érdemes megemlíteni, hogy a szintetikus anyagokból készült párnákon könnyebben összegyűlnek az asztmát és allergiás reakciókat kiváltó penészgombák, amelyek nedves környezetben gyorsabban szaporodnak.

Hosszú távon nem ajánlott

Ha szeretnénk erős hajszálakat, akkor érdemesebb inkább hajszárítóval megszárítani a hajunkat, mielőtt álomra hajtjuk a fejünket. Aki ugyanis rendszeresen nedves hajjal fekszik le, annak egy idő töredezettebb, fénytelenebb lesz a frizurája. Ettől függetlenül a szakemberek szerint néha nyugodtan aludhatunk vizes tincsekkel, ennyitől ugyanis semmi bajunk nem lesz. Érdemesebb inkább arra odafigyelni, hogy ne vasaljuk, göndörítsük és fésüljük túl gyakran, hiszen ez is károsíthatja a hajat.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...