A tél sztárjai – bab és lencse

A bab- és lencsefélék általában a hideg évszakban nyernek új értelmet. Mivel telítenek és kiváló fehérjeforrások, ezért ősztől sokszor kerülnek a tányérokra a belőlük készülő fogások.

Már egészen olcsón hozzájuthatunk 20-30 dekányihoz belőlük, a piacon kisebb mennyiségeket is vehetünk a boltban kapható félkilós kiszerelésekhez képest. A babfélék közül a vesebab és a vörösbab főzelékek, saláták, levesek kedvelt alapanyaga, a fehér bab inkább csak levesbe való. A bab fehérjetartalma sokszorosa a burgonyának, energiával tölt fel, hiszen szénhidrát is bőven van benne, a fontos ásványi anyagokról se feledkezzünk meg. Inulint tartalmaz, akárcsak a csicsóka, így cukorbetegek is bátran fogyaszthatják.

Fasírt - ahogy eddig nem próbáltad! >>

A zöldbab szintén sokak kedvence, bár teljesen más fizikai tulajdonságokkal rendelkezik, mint fentebb említett testvérei. Felhasználási módja viszont hasonló. A megszokott ételeken túl újíthatunk is, következzenek a rakott ételek, süssük-főzzük húsok mellé és kapaszkodjatok meg, akár gesztenyepürét is álmodhatunk babból. A babot fagyaszthatjuk is és a tél folyamán bármikor előkaphatjuk, ha kedvünk szottyan rá. Érdemes egyébként némi füstölt ízzel bolondítani a babos ételeket, nagyon feldobja egy kis darab kolozsvári szalonna a belőle készülő finomságokat. A ló- és a ceruzabab is népszerű, utóbbi párolva, köretként, kis szalonnával felturbózva nagyszerű köret húsok mellé.

Lencsereceptekért kattints >>

A lencse felhasználási területe nagyban megegyezik a babéval, szintén kitűnő fehérjeforrás, vasat, káliumot, cinket bőven tartalmaz, A-vitaminból is jócskán találunk belőle. Szénhidrátot a lencséből is nyerhetünk, szerencsére a jobbik, lassan felszívódó típusból. A belőle készülő főzeléket mustárral és szintén egy csepp szalonnával vagy kolbásszal tuningolhatjuk föl, így a legfinnyásabbaknak sem lesz rá panasza!

Vörösbabos receptek itt >>

Talán azt mondanunk sem kell, hogy akárcsak a babot, a lencsét is minimum nyolc órán át kell vízben áztatni felhasználás előtt, kivéve persze, ha konzerv terméket választottunk. Egy kivétel létezik: a vöröslencse. Ez a harsogóan narancssárga lencseféle nagyon hamar szétfő, húsz perc elegendő neki. Kókusztejjel, currypasztával pikáns levest főzhetünk belőle.

Nincsen tél sütőtök nélkül >>

Süssünk, süssünk sütőben! >>

Mindentudó muffinsütő >>

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

Családokra hangolva – Töretlen a Nissan SUV-k népszerűsége

Csendes siker: miért választják egyre többen a Nissan családi modelljeit? A Nissan hosszú távon építkezik a hazai piacon azzal, hogy következetesen azt kínálja, amit a családok valóban keresnek. A Qashqai és az X-Trail a családi SUV-k szegmensében évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek, mert a márka a mindennapi használhatóságot, a minőséget, a tartósságot és az innovációt helyezi előtérbe.

Hirdetés

További cikkek

3 vitamin, amit nem szabad reggelente bevenni

A vitaminszedéssel kapcsolatban sokan nincsenek tisztában azzal, hogy számít, mikor melyiket vesszük be, különösen bizonyos típusoknál. Lássuk, melyik az a három, amit nem szabadna reggelente beszedni!

Egy új tanulmány szerint ez a 3 élelmiszer segít, ha...

A rendszeres székrekedés komoly frusztrációt jelenthet a mindennapokban, azonban ezen természetes módon is segíthetünk, nem feltétlen kell drága hashajtókat venni, amik mellesleg hosszútávon ártanak is az egészségünknek. Új tanulmány szerint 3 olyan élelmiszer is van, aminek rendszeres fogyasztása segíthet visszatérni a normális mindennapokba.

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...

Palacsinta alaprecept

Kicsi és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...