Megnyitott Kapás Boglárka kávézója: erdélyi nevet kapott a hely

Megnyitott Kapás Boglárka világbajnok úszó és férje, Telegdy Ádám közös kávézója, méghozzá Budapest V. kerületében.

Arról már egy ideje lehetett tudni, hogy új kihívások elé néz Kapás Boglárka, aki pont egy évvel ezelőtt hagyott fel végleg a versenyszerű úszással. 2025. december közepén pedig férjével meg is nyitották közös kávézójukat.

Kapás Boglárka és Telegdy Ádám
Megnyitott Kapás Boglárka kávézója: erdélyi nevet kapott a hely
forrás

A Csupor névre keresztelt kávézó a Galamb utca 4-es szám alatt nyílt meg. A hely neve Boglárka erdélyi származására, és egyben a húga által sokszor emlegetett kifejezésre utal, ami tulajdonképpen a bögrének felel meg.

Nagyon hálás és izgatott vagyok, egy kicsit persze félek is, de amit megígérhetek, az az, hogy ugyanúgy beleteszem ebbe a szívem-lelkem, ahogy az úszásba is

– írja Facebook-oldalán.

A képek alapján a megnyitón még Kapu Tibor űrhajós is feltűnt, aki nyáron tért vissza űrutazásából.

Receptajánló:

Címlapkép.

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Klasszik kókuszkocka

Érkezik a régi sulibüfék, sarki cukrászdák és vasúti restik klasszikusa, a csokiban és kókuszban dúskáló kocka. Persze nem olyan fullasztó, mint a régiek, hanem puha belsővel, ...

Tiramisu alaprecept

A tiramisu Olaszország egyik legegyszerűbb és legfinomabb desszertje. Sűrű, gazdag mascarponés krém piskótadarabokkal rétegezve és rumos fekete kávéval megspékelve - nincs mit ...

Címlapról ajánljuk

Ezzel kombináld a kefirt – Segíthet csökkenteni a gyulladást a...

A kefir önmagában is jótékony hatással van a bélflórára, de kutatások szerint még hatékonyabb lehet, ha prebiotikus rostokkal együtt fogyasztjuk. Az olyan élelmiszerek, mint a fokhagyma vagy a lilahagyma segíthetik a jótékony baktériumok működését, ami hozzájárulhat a szervezetben zajló gyulladásos folyamatok csökkentéséhez.

Nosalty

További cikkek

Ettől a 3 gyümölcstől híznak a legtöbben

A gyümölcs az egészséges étrend alapja, mégsem mindegy, melyikből mennyit eszünk. Vannak fajták, amelyekkel könnyebb észrevétlenül túllépni a napi kalóriakeretet, főleg akkor, ha nagy adagban vagy gyakran kerülnek az asztalra.

4 népszerű növény, amit a kertészek valójában utálnak

Nem minden népszerű kerti növény olyan hálás, mint amilyennek elsőre tűnik. Több olyan fajta is létezik, amely ugyan látványos és divatos, a tapasztalt kertészek mégis inkább kerülik, mert túl sok gondozást igényel, kényes vagy egyszerűen több problémát okoz, mint amennyi örömet ad.

4 szokás, amit délután 5 óra után tehetsz a jobb...

Ha cukorbetegséggel élsz, az étkezés fontos szerepet játszik a vércukorszint szabályozásában, de nem ez az egyetlen tényező. A stressz, az alvás, a mozgás, a hormonok és még a napszak is befolyásolhatja, hogyan dolgozza fel a szervezet a cukrot. Mutatunk 4 olyan tevékenységet, ami segít a stabil vércukorszint fenntartásában, még a késő délutáni órákban is.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsi és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Nagyiféle krumplis pogácsa

Ettől a klasszikus magyar pogácsától minden konyha „otthon” illatú lesz. Ez a hagyományos recept zsírral készül, így másnapra is szaftosak és puhák maradnak a pogácsák.