Szívproblémákat okozhat heti 7 cukormentes üdítő

Egy kínai kutatócsoport azt állítja, hogy a heti több mint hét doboz cukormentes üdítőital fogyasztása komoly szívproblémák kialakulásosához vezethet.

Egy nemrég megjelent tanulmány szerint a hetente hét vagy annál több doboz cukormentes üdítőital fogyasztása növelheti a hosszú távú szívproblémák kialakulásának kockázatát – olvasható a DailyMail oldalán.

Szívproblémákat okozhat heti 7 cukormentes üdítő

20%-kal emelkedett a pitvarfibrilláció kialakulásának kockázata

A négy évig tartó kutatásban 200 ezer olyan brit felnőtt vett részt, akiknél korábban nem diagnosztizáltak szívbetegséget. A vizsgálatok végeztével a tudósok megállapították, hogy azoknál a résztvevőknél, akik hetente több mint két liter – nagyjából hét doboznyi – mesterséges édesítőszert tartalmazó italt fogyasztottak, 20%-kal emelkedett a pitvarfibrilláció (afib) kialakulásának esélye.

A friss tanulmány eredményeit nem sokkal azután publikálták, hogy az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) lehetséges rákkeltő anyagnak minősítette az aszpartámot

– írja a cikk.

A kutatók továbbá azt is megállapították, hogy nemcsak a mesterségesen édesített italok, hanem a cukorral édesített italok is növelhetik a pitvarfibrilláció kockázatát. Érdekesség azonban, hogy a természetes gyümölcslevek fogyasztása csökkentette az említett betegség kialakulásának kockázatát.

A kutatást vezető Dr. Ningjian Wang kiemelte, hogy még nem teljesen egyértelmű, miként kapcsolódik össze az édesített italok fogyasztása és a pitvarfibrilláció kockázata, ezért további kutatásokra van szükség.

Független szakértők azonban fenntartással kezelik a tanulmány eredményeit, mivel azok rövid távú megfigyeléseken alapulnak.

Forrásaink voltak.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...