Ismerd meg az aranyat érő szicíliai pisztáciát, amit őrök védenek a betolakodóktól

Vajon mit tudhat az a pisztácia, amit a világ legdrágább csonthéjasaként tartanak számon, és amit olyan figyelemmel és szigorral védenek, mint az igazi világsztárokat? Szicília zöld aranya mindenképpen megér egy misét az olasz konyha és a csonthéjas termések kedvelőinek.

A brontei pisztáciáról akár azt is el lehetne mondani, hogy Szicília egyik ékköve, a mintegy 20 ezer lakost számláló Bronte mellett termő csonthéjas ugyanis óriási hírnévnek örvend a gasztronómiában, nem is véletlenül: az Etna közelében termő magvaknak se ízében, se kinézetében nincsen párja a világon, nem csoda tehát az sem, hogy a pisztáciafákat éjjel-nappal járőrök védik az illetéktelen pisztáciatolvajoktól.

A brontei pisztáciafák

A Dining Guide cikkéből kiderül, mivel is érdemelte ki ez a kesudióféle a legjobb címet. A pisztácia termelésével Bronte környékén legalább ezer kistermelő foglalkozik, a minőségi termésre pedig várni kell, nem is keveset: az alacsony, tömzsi és masszív fák az ültetést követően 10 évvel később hoznak csak termést, viszont akár 200-300 évig is elélnek a megfelelő körülmények között. A tengerszint felett 800 méterrel található, az Etna lábánál fekvő ásványi anyagokban és szilíciumban gazdag vulkanikus talajban növekvő fák termésének nedvességtartalma a nappali meleg és az éjszakai hűvös időnek köszönhetően csökken, így koncentráltabban jelennek meg benne az aromák.

A brontei pisztácia különlegessége (és magas árának egyik oka), hogy csak kétévente, augusztusban és szeptemberben szüretelik le, ráadásul ilyenkor is csak a nőnemű fákat. Ezek a pisztáciaföldek apáról fiúra szállnak, így a család egyfajta örökségként viszi tovább a termesztés hagyományát és a minőségi termés előállításához szükséges szaktudást is.

Csak kézzel gyűjtik be a pisztáciákat, a fákat lerázzák, az alatta tartott ponyváról szedik össze a termést, amit aztán 2-3 nap szabad levegőn történő szárítás után hűtőházban tárolnak, és közvetlenül az eladás előtt pucolnak meg.

A Dining Guide szerint a brontei pisztácia színe mindig smaragdzöld, klorofilltartalma miatt nem lehet sárgás. Ízében is sokkal édesebb és puhább is minden más típusú vagy származású pisztáciától, nem kell sem pörkölni, sem sózni, magában is páratlan élményt nyújt az íze.

A brontei pisztácia számos olasz fogásban tűnik fel, arancinibe és canolliba is egyaránt rakják (utóbbinál az eredeti, világhírű szicíliai canollit kötelezően csak ezzel a pisztáciával lehet készíteni), de külön pesto is készül belőle, a fagyiról és a pisztáciás mortadelláról nem is beszélve.

A brontei pisztáciát ma már szigorú szabályok alapján termesztik, a termésből pedig évi 20 millió eurós bevétele származik a helyieknek, ami a világ teljes pisztáciatermelésének 1%-át jelenti. És hogy mi jelenti az egyik legnagyobb gondot a termelőknek? A pisztáciatolvajok, akik a nagy termőterületen szüntelenül próbálkoznak elcsenni a drága árut. A termelők a világhírű pisztácia védelmének érdekében éjjel-nappal járőrszolgálatot alkalmaznak.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Az olasz konyha nem csak a pisztáciával büszkélkedhet!

Hozzászólások

Címlapról ajánljuk

További cikkek