Már csak eddig lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszer vásárolni

Augusztus óta lehetett a boltokban is fizetni a SZÉP-kártyával, ám hamarosan véget ér az intézkedés.

2024-ben már nem lehet hideg élelmiszert vásárolni SZÉP-kártyával a boltokban, tehát januártól ismét csak a jól ismert szolgáltatásokat (szállás, vendéglátás, szabadidős tevékenység) lehet majd kifizetni a Széchenyi Pihenőkártyával – számolt be a hírről a 24.hu oldala.

Már csak eddig lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszer vásárolni

Nem hosszabbítják meg az intézkedést

Még júniusban írtunk arról, hogy ideiglenesen (5 hónapig) nemcsak meleg élelemre, hanem hideg élelmiszerre is elkölthetjük a SZÉP-kártyán lévő pénzeket. Az említett intézkedést az elszálló infláció miatt vezették be és augusztus 1-től december 31-ig volt érvényes.

A kormány végül úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg az intézkedést, mivel szerintük 2023 az inflációcsökkentés éve volt, 2024 viszont a gazdasági növekedés éve lesz.

A legnagyobb SZÉP-kártya kibocsátó, az OTP adataiból az derült ki, hogy 2023 augusztus és november között 26 milliárd forinttal (27 százalékkal) költöttek többet a kártyabirtokosok, mint tavaly ilyenkor. „Náluk a teljes költésből idén 21 milliárd forintot (a teljes költés 17,4 százalékát) vásárolták le az élelmiszerboltokban, akiknek van SZÉP-kártyájuk" – írja az oldal. Tehát a hideg élelmiszer vásárlásának lehetősége nem befolyásolta negatívan a többi felhasználási célt (szállás, vendéglátás, szabadidő).

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...