Erre az italra cseréljük le a szénsavas üdítőket

A különböző cukros üdítők fogyasztása több szempontból sem előnyös a szervezetünkre nézve, a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőknek pedig különösen ajánlott elkerülni azokat. De nézzük, hogy mire tudják lecserélni ezeket az italokat az egészségük érdekében!

A Harvard Egyetem legújabb tanulmánya, amelynek eredményeit a British Medical Journalban publikálták, rámutat, hogy a cukorral ízesített üdítők fogyasztása a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők esetében növelheti a korai halálozás, valamint a kardiovaszkuláris betegségek kockázatát.

Cseréld le a cukros italokat!

Ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, hogy egyes italok, mint például a kávé, a tea, az alacsony zsírtartalmú tej és a víz, épp ellenkező hatással bírnak az ilyen kondícióval élőkre.

A vizsgálatban 9252 nő és 3519 férfi adatait vették górcső alá, akik 18,5 éves átlagéletkorral rendelkeztek, és valamennyiüknél megállapították a 2-es típusú cukorbetegséget. A résztvevők két-, illetve négyévente beszámoltak arról, hogy milyen gyakran fogyasztanak cukorral vagy mesterséges módon ízesített italokat, gyümölcsleveket, kávét, teát, alacsony és teljes zsírtartalmú tehéntejet, valamint sima vizet. Az eredmények azt mutatták, hogy azoknál, akik rendszeresen fogyasztottak cukros italokat, nagyobb volt a szív- és érrendszeri, valamint a bármilyen okból bekövetkező halálozás kockázata.

A tanulmány kiemeli, hogy minden egyes elfogyasztott üdítőital 8%-kal (!) növelte a halálozás kockázatát.

Ugyanakkor az is érdekes eredménynek számít, hogy a szív- és érrendszeri betegségekből eredő, illetve a bármilyen okból bekövetkező halálozások kockázata csökkent azok esetében, akik rendszeresen fogyasztottak olyan italokat, mint a kávé, a tea, az alacsony zsírtartalmú tehéntej és a víz.

Ha napi egy adag cukros üdítőitalt felcserélünk egy kávéval, akkor akár 18%-kal is csökkenthető a bármilyen okból eredő halálozás kockázata, míg a szív- és érrendszeri okokból származó halálozás kockázata 20%-kal lehet alacsonyabb

– mondták a kutatás eredményeit látva a szakértők.

Ha teával cseréljük fel a cukortartalmú italt, akkor 16%, illetve 24%-os csökkenés tapasztalható, tiszta víz esetében a számok 16% és 20% körül, az alacsony zsírtartalmú tehéntej esetén pedig 1% és 19% körül mozognak.

Forrásunk volt.


Még több életmód:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos zöldbableves

A recept Turós Emil régi szakácskönyvében található. A zöldbableves soha nem volt a kedvenc fogásom, de ez a recept mindent megváltoztatott. Ajánlom mindenkinek, kitűnő fogás!