Zselés, csokis és sós-karamellás házi szaloncukrot készítettünk

Mi lenne, ha idén nem tömegtermék, hanem házi készítésű szaloncukrok díszítenék a fádat? Nem nagy erőfeszítés, megígérjük, próbáld ki!

Három nem mindennapi töltelékkel töltött házi szaloncukrot ajánlunk nektek. Eljött az ideje, hogy saját készítésű finomságok lógjanak a fenyőágon, avagy kerüljenek egy szép tálba a fa alá. Megmutatjuk, mely ízösszeállítások lettek a kedvenceink, ezeknek senki sem tud ellenállni majd!

A zselés variáció

Magyarország kedvence a zselés szaloncukor, ebből adják el karácsony táján a legtöbbet, úgyhogy ezzel kezdjük a sort.

Nem is akárhogyan, igazi málnával és a pikantéria kedvéért egy kevés balzsamecettel készült a zselé.

Vékony csokimázzal vontuk be. Lényes a hozzávalók minősége. Az ecet legyen sűrű és modenai. A zselébe kerülhet fagyasztott málna is, de mindenképpen passzírozzátok át, magra harapni balesetveszélyes lehet, és ünnepekkor nehéz lesz fogorvost találni.

Második delikvensünk egy sós-karamellás bonbon

Mondhatjuk rá, hogy fudge. Mostanában mindenbe és mindenhez ilyet tesznek a brownie tetejére, a perecre, a fagyiba és még sorolhatnánk.

Akár két összetevőből meg tudjátok csinálni: cukorból és sűrített tejből. Itt most egy kicsit összetettebb receptet láthattok, mert szerintünk a vaj mellett a tejszín a karamella legjobb kísérője.

Egy kis méz is kerül bele, hogy puha maradjon az állaga, sóból viszont egy kevés nagy szeműt tegyetek bele, így csak néha szól bele az ízbe, éppen akkor, amikor a legjobban kell. Itt akár a csokibevonat is lemaradhat, és mint egy hagyományos Krówkát, úgy csomagolhatjuk.

Végül, de nem utolsó sorban egy csokis kreáció

Ezt akár vegánok is fogyaszthatják, hiszen kókusztejjel kevertük a töltelékét. Nem csak ettől lett izgalmas, reszelt lime-héj, lime-lé és egy csipet chili is került bele. Erre aztán tényleg nem lehet panasz, mindent beleadtunk! Jaj, és a legjobbat még nem mondtuk, ezeket a bonbonoknak is beillő finomságokat ajándékba is készíthetitek. Egy újrahasznosított anyagokból készült DIY dobozba szépen elhelyezve, nagy örömet szerezhettek velük. Ebben az esetben a tetejüket díszítsétek a tölteléknek megfelelően. A zseléset liofilizált málnával, a sós-karamellásat karamellacsíkokkal, nagy szemű sóval, a csokisba meg simán, azon melegébe, villával húzzunk egy-egy hullámot, és lime-héjat is szórhatunk rá.

Ugye, hogy nincs semmi nehézség a házi szaloncukor-készítésben? Kellemes ünnepeket kívánunk!

Fotók és receptek: Bagdi Gréta /Simon Gábor

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több karácsonyi csoda itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.