Sütőtökkrémleves, ahogy még nem próbáltad

A sütőtökkrémleves ma már nem nagy kunszt, ez a verzió viszont fenomenális, amit a levesbetét tesz igazán különlegessé!

Tíz éve még különlegesség számba ment, ma már senkinek nem kerekedik ki a szeme, ha sütőtökkrémlevest tesznek elé. Hiába, a kollektív recepttár folyamatosan változik, vannak olyan ételek, amelyeket elfelejtünk és nem főzzük többet, helyettük viszont jönnek az újak. Ilyen ez a leves is, amire gyakorlatilag mindenkinek van egy tuti receptje. Az egyik megsüti előtte a zöldséget, a másik nem. Van aki jó fűszeresen szereti, van aki visszafogottabban. Tehetsz bele extra krémesítésnek tejszínt vagy kókusztejet, de az is lehet, hogy csak pürésíted benne a tököt.

Nem hittem benne, hogy van még új a Nap alatt, és lehet olyat mutatni, amit eddig nem, aztán tavaly télen a Jamie magazin egyik angol nyelvű számában rábukkantam erre a receptre. A fűszerezésben a gyömbér vagy a chili nem okoz különösebb meglepetést, viszont a szegfűbors vagy a római kömény már igen. A tököt először meg kell hozzá sütni, így lesz igazán édes és zamatos, ez kerül később a levesbe, amit víz helyett alaplével érdemes felhúzni, sokkal ízesebb lesz tőle. Az igazi "furcsaság" csak ezután jön, levesbetét formájában.

Jamaicai sütőtökkrémleves recept

Igen, az ott a tetején banán, de nem akármilyen! Én először egy baráti karácsonyozás menüsorában találkoztam először a főzőbanánnal, amelyet akkor csak vajban kisütve, sóval megszórva ettünk. A főzőbanán, avagy a plantain bár külsejében igen hasonló a megszokott gyümölcshöz, ahogy elkezdjük lebontani a héját, egyből rájövünk, hogy ez valami más.

Sokkal vastagabb a héja, nehezebb is pucolni, a gyümölcshús pedig keményebb. Az íze sem édes, inkább olyan, mint egy jobbfajta gyökérzöldség. Nem véletlen, hogy konyhai felhasználás tekintve inkább zöldségként kezelik. Tehetjük különböző ragukba, curry-be, de készülhet belőle krumplipüréhez hasonló köret vagy akár gnocchi is, mert rengeteg benne a keményítő. Szóval nem kell félni, ennél a levesnél se számítsunk banánízre, hanem egy ropogós, kicsit édeskés sült zöldségre, ami szuperül passzol a sütőtökhöz. Főként delikáteszboltokban vagy keleti üzletekben lehet hozzájutni. Ha nem sikerülne, akkor tegyünk félre a leveshez megsütött tökből, és a végén ezt pakoljuk a tetejére - így is szuper lesz.

Zene főzéshez:

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Az eredeti korhelyleves

A klasszikus korhelyleves valójában inkább egy kiadós főétel, mint egy leves: a savanyú káposztából főzött kolbászos fogás a magyar konyhaművészet egyik ismert és népszerű étele. ...