Sokat elmond a személyiségedről, hogy a sós vagy édes nasikat szereted jobban

Nem gondolnád, de az, hogy mi a kedvenc nassolnivalód, sokat elmond a személyiségedről – egy friss kutatás szerint például azok, akik az édességeket szeretik jobban, szociálisabbak, mint azok, akik a sósat preferálják, és szeretnek veszélyesebben is élni.

A Hickory Farms webshop nagyjából kétezer amerikait kérdezett ki a nassolási szokásaikról és a személyiségükről, majd nagyon érdekes tanulságokat vont le az eredményekből. Kiderült, hogy a nassolási szokások a személyiségjegyekről is árulkodnak, az édességeket kedvelők például jellemzően kalandvágyóbbak és közösségkedvelőbbek, mint a sósat nassolók.

A válaszokból az derült ki, hogy akik édességet esznek, gyakrabban teszik ezt közösségben, például a barátaikkal való találkozás közben, vagy egy társasjátékos estén. A sós nassolnivalókat kedvelők intimebb körülmények között szeretnek enni, például randikon, vagy amikor egyedül tévéznek. Az előbbi csoport szívesebben menne tengerpartra, múzeumba vagy túrázni, míg az utóbbi vásárolna inkább, vagy várost nézne. Érdekes, hogy az édességet kedvelők jellemzően kreatívabbak, kalandvágyóbbak és szívesebben próbálnak ki új dolgokat, és összeszedettebbek, mint a sós ételeket pártolók.

Sokat elmond a személyiségedről, hogy a sós vagy édes nasikat szereted jobban

Kiderült, hogy a sós nassolnivalókat kedvelők szeretik a sci-fi filmeket, a történelmi történeteket és a dokumentumfilmeket, az édességpártiak viszont vígjátékokat és thrillereket, misztikus filmeket fogyasztanak inkább.

Az egyik legfurcsább eredmény a kérdőív elemzése során az volt, hogy a két csoport a reggelinél jellemzően felcseréli a szerepeket: az édességkedvelők tojást és szalonnát, míg a sóskedvelők inkább gyümölcsöt és palacsintát választanak a nap első étkezésére. Abban mindkét csoport megegyezik, hogy a legjobb idő a nassolásra a kora délután.

Az amerikaiak saját bevallásuk szerint nem könnyen állnak ellen a csábításnak: a válaszadók 62 százaléka mondta azt, hogy együltő helyében meg tudna enni egy családi csomag chipset, és nagyjából ugyanennyien mondták azt is, hogy nem tudnak ellenállni, ha megkívánnak valamit.


Még több nassolnivaló:

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.