Sokáig szeretnél élni? Akkor mutatunk még egy okot, amiért érdemes felhagyni az üdítőfogyasztással

Egy friss kutatás szerint a cukros üdítők rendszeres fogyasztása évekkel megrövidítheti az életünket.

Az nem újdonság, hogy a magas cukortartalmú üdítőitalok nem tesznek jót az egészségnek: cukorbetegséghez és elhízáshoz vezethetnek, és megnövelhetik a szív- és érrendszeri betegségek előfordulásának esélyét. A Harvard Egyetem kutatói most egy friss tanulmányukban újabb hátrányát fedezték fel az ilyen italoknak: akár éveket is elvehetnek az életünkből.

A Circulation tudományos folyóiratban megjelent tanulmány egy olyan kutatást ír le, amely több mint 110 ezer nő és férfi mindennapi folyadékfogyasztási szokásait elemezte, és összehasonlította őket azzal, hogy ki mikor hunyt el közülük. A vizsgálatban résztvevőket legalább három évtizeden keresztül, vagy akár ennél hosszabb ideig is követték.

Kiderült, hogy azoknak, akik hetente 2-6 alkalommal isznak valamilyen cukros üdítőt, 6 százalékkal nagyobb az esélyük a korai halálozásra, mint azoknak, akik csak alkalmanként fogyasztottak ilyeneket. A napi két cukros üdítő már 21 százalékos növekedést jelentett, különösen szív- és érrendszeri betegségek esetében, és különösen a nőknél.

A fentiekből is látszik, hogy a hozzáadott cukrot tartalmazó üdítőitalok rendszeres fogyasztása káros az egészségünkre. A napi folyadékbevitelünk biztosítására a legjobb a víz, üdítőitalt csak alkalmi helyzetekben fogyasszunk.

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.