Nézd meg, hogyan sütött Szijj András vegaként oldalast a SHOWSZÓRÓ döntőjében

Robog a SHOWSZÓRÓ döntője: első videónkban megnézhetitek, ahogy Szijj András egy nem várt alapanyaggal találkozik, majd improvizál, közben pedig a húsmentességéről is mesél egy keveset. Vajon meggyőzi a zsűrit rögtönzött cseréjével?

Elérkezett a döntőhöz a Nosalty tehetségkutatója, a SHOWSZÓRÓ. Azok a versenyzők, akik idáig eljutottak, már több fordulóban is bizonyították magukat, a végső (és legnagyobb) feladat azonban a szerkesztőség stúdiókonyhájában várt rájuk. Itt három titokzatos boríték közül kellett húzniuk egyet, majd a borítékban megbújó kötelező alapanyagokkal egy ízletes, látványos és kreatív fogást alkotniuk. Mindezt kamerák előtt. Hogy mi sült ki ebből? Az alábbi videóban megnézheted!

A döntő első versenyzője Szijj András volt, aki betegsége miatt jó ideje vegetáriánus és gluténmentes étrendet folytat. A korlátozásokban mégis talált kreativitást, és egy olyan erőt, ami túllendítette őt a nehéz időszakon.

Ezt a kreativitását használta fel most is, vagy inkább kénytelen volt, miután egy nem várt alapanyagot húzott elő a borítékjából.

A kötelező hozzávalókból végül egy friss, zöldséges salátát, egy tepsi ropogós, főtt-sült krumplit és húshelyettesítő édesburgonyafasírtot készített. Ennek receptjét itt találjátok:

Vajon milyen hatással lesz a kreatív csere a pontszámára? Hogyan értékeli majd a zsűri a rögtönzést? Elég lesz-e András energikus, kamerák előtti jelenléte ahhoz, hogy jó helyet szerezzen magának a dobogón? Hamarosan kiderül!

Kövesd figyelemmel a SHOWSZÓRÓ döntőjét, amelynek keretében még további 5 versenyző videóját tesszük közzé a Nosalty weboldalán és közösségimédia-felületein. Szurkolj a neked legszimpatikusabb hobbiszakácsnak, egészen a márciusban várható eredményhirdetésig, amikor a Nosalty szakmai zsűrije dönt majd arról, vajon ki kerül a dobogóra.

Az SHOWSZÓRÓ döntőjét az Aldi Magyarország támogatta.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...