Rossz hír: Idén nem biztos, hogy a lekvárra is marad ebből a 2 gyümölcsből

A március végi fagyok sok gyümölcsfajtában kárt tettek, az idei őszi- és kajszibaracktermés a vártnál sajnos jóval kevesebb lehet. 

Bár idén nagyjából időben érkezett meg a tavasz országunkba, a március végi és április elejei fagyok több növényben, köztük az éppen rügyező vagy virágzó gyümölcsfákban is kárt tettek - derül ki a Beol.hu cikkéből.

Veszélyben a barackok

A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerint az idei helyzet a tavalyival szemben annyival szerencsésebb, hogy a tavalyi gyenge terméssel szemben idén erősebb virágzást, nagy virágsűrűséget vártak a legtöbb gyümölcsfajnál, így a tavaszi fagyok is mondhatni ,,kedvezőbb helyzetben" érkeztek, ezáltal pedig a későbbiekben nem lesz akkora a terméskiesés. A FruitVeb szerint nagy termésre még így sem lehet számítani az idén, de egy normális, közepes gyümölcsmennyiségre országos viszonylatban még van remény, a kajszibarackot és az őszibarackot kivéve.
A Békés megyei hírportál több gyümölcstermesztőnél is érdeklődött az idei termésekkel, károkkal kapcsolatban. A csorvási Hunapfelnél a cseresznyét és az almát is megcsípte a fagy, egy Sarkadkeresztúr melletti szilvásban pedig csak egyetlen szilvafajta tartott ki a fagyban.
Hasonlóan rossz tapasztalatokról számolt be egy Békéscsaba határában kertészkedő Tóth Sándor is, aki úgy fogalmazott, sárgabarackból idén sajnos egy szem se lesz, de a kajszija is súlyosan károsodott, a szőlőben pedig a Csabagyöngye és az Irsai Olivér fajtákon sem vár már termést. A szilva is megritkult és a meggy, valamint a cseresznye is hiába bontott gyönyörű virágokat, a kertész szerint a fagy miatt a mostani termés várhatóan igen gyenge lesz - írja a Beol.hu.
A FruitVeb szerint a kajszibaracknál 70-90 százalékos virágkár keletkezett, de nagyon gyakori a teljes károsodás is, így országos viszonylatban kb. 80 százalékos virágkárról van szó. Az őszibaracknál 60-90 százalék között becslik a virágkárok mértékét, ezt követi a cseresznye és a körte, ezeknél 40-70 százalékos a virágkár.

via beol.hu

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...