Erre figyelj, miután hazavitted a boltból a rebarbarát

Most, hogy végre elérkezett a rebarbaraszezon, könnyebben be tudjuk szerezni a nagyobb áruházláncokban és a piacon is. Vannak azonban szabályok, melyeket be kell tartani, miután hazavittük.

A rebarbarának jelentős a vitamintartalma, remek B-vitamin-forrás, magas az A-, C- , E- és K-vitamin-tartalma, és számos ásványi anyag is megtalálható benne, többek között a kálcium, a kálium, a cink és a vas is. Így érdemes gyakran fogyasztani, amikor szezonja van. Van azonban pár szabály, amit be kell tartanunk, miután hazavittük a rebarbaránkat.

Erre figyelj, miután hazavitted a boltból a rebarbarát

Megvetted a piacon, de nem tudod, hogyan őrizheted meg frissességét hosszú ideig? A konyhapulton semmiképpen ne hagyd, mert könnyen fonnyadásnak indul, és elkerülhetetlen lesz az élelmiszerpazarlás

– írja Facebook-oldalán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszerpazarlás ellen küzdő Maradék nélkül programja. 

A hivatal abban is segít, hogyan használjuk fel az alapanyagunkat. Posztjukban arról írnak, hogy a levelek megmosása után fel kell használni a rebarbarát. Nyersen ne fogyasszuk el a levelet, mivel magas az oxálsavtartalma, így fokozhatja a vesekőképződés kockázatát. Éppen ezért fontos, hogy mindig vessük hőkezelés alá a leveleket.

A szárral kapcsolatban elmondták, hogy vizes papírtörlőben tárolva akár egy-két hétig is eláll. Érdemes azonban a hűtőszekrényben tartani még így is, és egy jól záródó dobozba tenni. Ha túl sokat vásároltunk belőle, akkor akár le is fagyaszthatjuk. Ehhez a tisztítás és a külső héj eltávolítása után daraboljuk 2-3 centiméteres darabokra. Fontos, hogy légmentes zacskóban vagy dobozban rakjuk be a fagyasztónkba.

Forrásunk volt.


Még több segítség a főzéshez:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kimbap (Gimbap) - koreai rizstekercs

A kimbap vagy gimbap Koreában olyan ételnek számít, mint nálunk a szendvics: gyors, praktikus, csomagolható és kézben ehető. A tekercs nagyon laktató, ráadásul bármilyen kedvünkre való ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...

Palacsinta alaprecept

Kicsi és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...