Szerelembe esik, aki ezt az epres-rebarbarás sajttortát kóstolja

Hogy az eper és a rebarbara tökéletes párost alkotnak, azt aligha kérdőjelezi meg valaki. Számtalan receptet láttunk már ezzel a két hozzávalóval a nyári salátától a pitéig, most azonban egy olyan süteményt hoztunk, aminek tényleg nem lehet ellenállni.

A késő tavaszi, kora nyári szezon egyik legfinomabb süteményét hoztuk el, amelyhez a legnépszerűbb gyümölcs-zöldség párosítást, vagyis epret és rebarbarát használtunk fel.

Ez a sajttorta igazán könnyed és krémes nyári finomság, akár születésnapokra is kiváló desszert. A zabos alapot pillanatok alatt be lehet gyúrni, amíg pedig a sütőben sül, nekiállhatunk elkészíteni az epret, a rebarbarát és a mascarponés krémet. Előre szólunk, akármennyire is laktató lesz ez a nem túl gejl, de kellően édes sütemény, egy kockánál nem lehet megállni.

Erre lesz szükséged a zabos alaphoz:

130 gramm vaj, 50 gramm barna cukor, 1 kávéskanál fahéj, 1 csipet só, 130 gramm finomliszt, 40 gramm zabpehely, 40 gramm zabliszt

A krémhez:

500 gramm mascarpone, 100 gramm cukor, 1 dl joghurt, 1 teáskanál vaníliaaroma, 2 db tojás, 2 púpozott evőkanál étkezési keményítő, 120 gramm eper, 120 gramm rebarbara, 2 evőkanál cukor, 1 evőkanál étkezési keményítő

A hozzávalók

A zabos alaphoz először melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Béleljünk ki egy 32x20-as sütőedényt sütőpapírral.

A vajat a barna cukorral, a fahéjjal, a sóval, a liszttel és a zabbal morzsoljuk össze darabosra. A keverék 3/4-ét a sütőtál aljába egyenletesen nyomkodjuk bele. A keverék maradék 1/4-ét pedig tegyük félre a hűtőbe.

Süssük körülbelül 15 percig, vagy amíg enyhén megbarnul az alap. Tegyük félre kicsit hűlni, ez idő alatt elkészítjük a krémet.

Egy nagy tálban habosra keverjük a krémsajtot és a cukrot. Hozzákeverjük a joghurtot és a vaníliakivonatot. Beletesszük a tojásokat, végül a kukoricakeményítőt is, és csomómentesre keverjük.

A sajttortaréteget ráöntjük a zabos alapra, és egyenletesen elosztjuk.
Ezután összekeverjük a rebarbarát, az epret, a cukrot és a keményítőt. Egyenletesen a sajttorta tetejére kanalazzuk.

A sütemény tetejét megszórjuk a félretett morzsával, és visszatesszük a 175 fokos sütőbe, és sütjük még körülbelül 35-40 percig, amíg a morzsa megpirul, és a sajttortaréteg nagyjából megszilárdul (nem baj, ha a közepe még mozog egy kicsit).

Hagyjuk kihűlni, majd hűtőbe tesszük legalább négy órára vagy egy éjszakára. 16 vagy 25 kis négyzetre vágjuk, és tálaljuk.

Kattints a képre az epres-rebarbarás sajttortakocka teljes receptjéért!

A maradékot (bár könnyen meglehet, hogy nem kell miatta aggódni) tároljuk hűtőben, nehogy a melegben megromoljon a sajttorta.

Az epres-rebarbarás sajttortakocka teljes receptjét itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!

Recept és fotók: Gerzsenyi Flóra

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezeket az izgalmas recepteketis érdemes kipróbálnod:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.