Gyerekkoromban minden fogszabályzóállítás után kaptam egy sajtburgert a McDonaldsban. Ez egy egész jó kis deal volt egy átlagos, '90-es években felnőtt gyereknek, de ahhoz már szintet kellett volna ugrani, hogy a másik nagy gyerekmágnes amerikai lánc, a Dunkin' Donuts fánkjaiból is kapjak. Ha jól emlékszem, két fánkozójuk volt a városban, az egyik az Astoria aluljárójában - legalábbis emlékeim szerint ott ettem először valami borzasztó cukormázzal leöntött olajos fánkkarikát, amint a heti be nem fizetett ebédpénzemből vettem. Jó nagy csalódás volt, de magamnak sem vallottam be, mert olyan jó kis amerikai érzése volt az egésznek.
A cég aztán kivonult itthonról, én azóta sem ettem náluk semmit, de azért a "mégis meg kéne kóstolni, mert egy kontinens rajong érte" érzésem megmaradt, még a húszas éveim felénél is, mikor először jártam Amerikában. Mivel nem vagyok egy igazán nagy kávérajongó, sőt, vidéki, tarisznyarák bölcsészként nem is tartozott a kultúrkörömbe a prehipszter papírpoharas kávézás, ezért nem tudom megmondani, hogy 2011-ben volt-e már itthon Starbucks, de én életem első, akkor már képletesen a csapból is folyó pumpkin spice lattéját stílusosan a legelső kávézóban, a Seattle-i Starbucks-ban akartam elfogyasztani. A 2003-ban piacra dobott kávékülönlegesség olyan menő volt akkoriban, hogy még Pécsre is elért a híre, és
emlékszem, ahogy a verőfényes szeptember végi délutánon ott álltam a Pike Market Place előtt, kezemben a gőzölgő, tökös pite ízesítésű itallal, és arra gondoltam, hogy na, akkor ez is kipipálva.
A fűszerezést amúgy imádom, de azóta is ritkán iszom kávéban. Viszont a Starbucks marketingjének hála az elmúlt 15 évben a WC-papírtól elkezdve a szappanon át egészen a radírig minden beszerezhető pumpkin spice latte illatban.
A híres fűszerkeverék amúgy egyáltalán nem egy extra valami: fahéj, szerecsendió, szegfűszeg, szegfűbors és gyömbér az alapja, mint egy átlag mézeskalácsnak.
Csak a pumpkin spice urasabban hangzik.
És bár eddig megkíméltem magam attól, hogy beugorjak ennek a trendnek, idén mégis muszáj voltam beállni a sorba. Baráti hálaadás vacsin történt ugyanis, hogy nem tudtam dönteni, a madártejre vagy a sütőtökös pitére menjek-e rá, hát gyorsan összecsaptam őket, és elképesztő finom lett a végeredmény, még ha nem is túl gusztusos.
Eszembe jutott, hogy az amúgy örök kedvencemet, a madártejet így is biztosan el lehet készíteni.
Csak a biztonság kedvéért végeztem egy is kutatómunkát, és képzeljétek, semmi! Pumpkin spice floating island néven semmit nem rejtenek az internet bugyrai, úgyhogy most előálltam ezzel.
Barátnős beszélgetéshez, karácsonyi desszertnek tökéletes ötlet, annak is, aki a madártejért rajong, és annak is, aki a pumpkin spice latte töretlen szerelmese!
ÉS ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?
A (majdnem) eredeti nürnbergi mézeskalács receptje és története
