Pirog, az orosz kelt tészta

Orosz kulináris túránk folytatódik – a Szovjetunió egyik legkedvesebb édessége után az oroszok egyik legrégebbi kelt tésztáját készíthetjük el. Lessük meg együtt a pirog titkait!

Minden népnek megvan az az órákon át készülő, ezerféle változatban létező, tradicionális kelt tésztája, amit mindenképpen meg kell kóstolnunk, ha éppen ott vendégeskedünk. Az oroszoknál ez nem más, mint a pirog. Pontosítanunk kell, hiszen a lengyeleknél ugyanúgy megtalálható, mint a szlovákoknál, a cseheknél, az ukránoknál és az összes szláv népnél. Mégis az orosz konyha egyik legszervesebb része, és ha ezzel ismerkedünk, akkor kihagyhatatlan. Rengeteg változata létezik: töltik a legkülönbözőbb lekvárokkal és gyümölcspépekkel – ezeket az édes változatokat általában reggelire vagy uzsonnára fogyasztják, teával. Ebédre vagy vacsorára nehezebb töltelék dukál bele, hal, káposzta vagy darált hús. Ünnepkor kicsit drágább és tartalmasabb belevalókkal töltik, és a leeső tésztadarabokkal díszítik. Ezzel pedig még mindig nincs vége a pirogok sorának: készítik tortaformában, kerekre, tepsiben szögletesre, kisebb batyunként pedig pirozskinak becézik. És bár eredetileg kemencében sütötték, a bő zsírban, majd olajban is nagyon népszerű lett: ma már ez is egy széles körben elterjedt elkészítési forma.

Egy cári fogás: Stroganoff bélszín >>

A pirog receptjét itt találod >>

{ GALÉRIA = title:Pirog%20k%C3%A9sz%C3%ADt%C3%A9se%20l%C3%A9p%C3%A9sr%C5%91l%20l%C3%A9p%C3%A9sre, 1,2,3,4,5,6,7,8,9,10,11,12,13 }

A pirog egyébként egy tatár eredetű étel: az oroszországi pékek a 16. században váltak önálló iparosokká. Nemzetiségenként különböztették meg, hogy ki mit készít: az orosz pékeké volt a kelt tészta, a görögöké a kevert, míg a tatároké a pirog és a többi töltött-kelt finomság. Eredetileg nem volt túl elegáns fogás: a városi és falusi középréteg mindennapi eledeleként, nem titkoltan a maradékot használták fel, emiatt lett hamar népszerű, hiszen, ahogy már említettük, az alaptészta szinte bármivel tölthető! Eleinte kizárólag rozslisztből készült, majd a fehér gabona olcsóbbá válásával készítői áttértek a fehér lisztre. A magasabb társadalmi rétegek konyhájában a 18. század elejétől állandó vendég. A kínai tea elterjedésével az orosz arisztokrácia és a módosabb városlakók ugyanis egy újabb étkezést, a délutáni teázással egybekötött uzsonnát vezették be, melynek elmaradhatatlan kelléke lett a lekvárral, gyümölccsel vagy édes zöldséggel töltött pirog. A pirog Oroszországban ma is a nemzeti étkezés egyik alapja. Mivel rendkívül sokáig tart elkészíteni, a házi pirog leginkább csak ünnepekkor kerül az asztalra, de a büfék, étkezdék és bisztrók egyik állandó vendégszereplőjeként a mindennapok étkezésének kihagyhatatlan alapdarabja.

A vörös, pöttyös az igazi! >>

A rovat korábbi cikkeit itt találod >>

Legújabb receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...