72 évesen kezdett el jógázni Pataki Ági

Az egykori modell 72 évesen is rendkívül aktív, év eleje óta jógázni is jár.

Pataki Ági mindig is fontosnak tartotta, hogy jó formában legyen. Az egykori modell úgy gondolja, az egészség mindennek a kiindulópontja, így persze a mozgásra is nagy figyelmet fordít: februárban egy új mozgásformát is kipróbált, mely nem más, mint a jóga.

Emlékeztek, hogy februárban azt mondtam, megpróbálkozok a jógával? Ez a mozgásforma nehezebb, mint gondoltam! A testi részében is van kihívás, nem mondom, na, de a szellemi elcsendesedést nekem, mint örökmozgónak igencsak gyakorolnom kell még. Annyira zajlik körülöttem az élet (igen, még 72 évesen is), annyi sok újdonságon jár az eszem, hogy nehéz csendben figyelni. De sosem hagyom abba a tanulást, így nem adom fel olyan könnyen ezt a csodás mozgásformát!

 – írta posztjában.

Miért érdemes neked is kipróbálni a jógát?

A jóga köztudottan jót tesz a mentális egészségnek, hiszen képes elcsendesíteni az agyat, javítja az állóképességet, hajlékonyabbá tesz, megerősíti az izmokat, de még a szervek egészségére nézve is hasznos lehet. Ráadásul ez a sport nem terheli meg annyira az ízületeket, így az idősebb korosztály is bátran űzheti.

Címlapkép: FotoCentral/Schumy Csaba


Még több mozgás:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Indul a poloskainvázió: ezt tedd az ablakok és ajtók közelébe

Ahogy véget ér a nyár, és hűvösebbre fordul az idő, egyre gyakrabban jelenhetnek meg a házak és lakások környékén a kellemetlen szagukról ismert poloskák. Ezek a rovarok ilyenkor melegebb, védettebb helyet keresnek maguknak, ezért könnyen bejuthatnak a lakásba az ablakok, ajtók és apró réseken keresztül. Mai Otthon Tippünkben eláruljuk, mit kell tenned, hogy távol tartsd őket az életteredtől!

Ezt az édesítőszert összefüggésbe hozták a szívroham és a stroke...

Egyre több cukormentes és „hozzáadott cukor nélküli” termékben találkozhatunk xilittel, vagyis nyírfacukorral. Rágógumik, édességek, joghurtok, lekvárok és számos szájápolási termék is tartalmazhatja. Egy friss, nagyszabású kutatás azonban olyan összefüggést talált, amely miatt a kutatók szerint érdemes alaposabban megvizsgálni az édesítőszer hosszú távú szív- és érrendszeri hatásait.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.