Az olasz recepteket valahogy mindig misztikum lengi körül, mintha a félszigetország modern mindennapjaiban sem lenne hajlandó lemondani többezredes életének hagyományokkal, történetekkel átszőtt mivoltáról. Vagy egyszerűen Itáliában tényleg ilyen rendszerességgel születnek új ételek különleges körülmények között, amelyek aztán ország-világszerte ismertté válnak.
A pasta alla Norma esetében két magyarázattal is rendelkeznek a háztartási történelemkönyvek – ezek közül mindenki kiválaszthatja magának a szimpatikusabb verziót.
Remekmű a színpadon
Történt, hogy 1831. december 26-án Cataniában bemutatásra került Vincenzo Bellini Norma című operája. A zeneszerző már korábbi műveivel is nagy sikert aratott, azonban végül a Norma volt az, ami 10 operája közül a legnagyobb hírnevet hozta neki.
A siker talán már a bemutató előtt is érezhető volt, ugyanis egy szicíliai séf külön fogással készült a premiert követő vacsorára: itt került először az asztalokra a pasta alla Norma.
A sors humorkodásaként értékelhető továbbá az a tény, hogy a szoprán, aki először Norma szerepébe bújt, nem volt más, mint Giuditta Pasta művésznő. Hogy neki mennyi köze volt a fogás nevéhez, az már nem ismert.
Remekmű a konyhában
A másik magyarázatot jóval kevesebb csillogás övezi: ha ennek hinni lehet, a pasta alla Norma a színpadtól és hírességektől távol, egy egyszerű szicíliai konyhában látott napvilágot, 1920-ban. A Musco-Pandolfini háztartásban tartott ebéd alkalmával Nino Martoglio volt az, aki a szakácsnőt dicsérve ekképp kiáltott fel: „Signora Saridda, chista è ʼna vera Norma!”, ami nekünk magyaroknak nagyjából annyit tesz: Saridda asszony, ez egy kész mestermű!
Az igazi, tradicionális pasta alla Norma elkészítése
Ami talán leszűrhető a két eredettörténetből, hogy a pasta alla Norma egyszerre képes házias, vasárnapiebédes fogás és elegáns, operapremierre szánt különlegességként is megjelenni. Mindez tényleg jelen van egy tányérban, az olasz konyhára amúgy is oly' jellemző szerény nagyszerűség minden falatban fellelhető.
Ahhoz persze, hogy elérjük ezt az állapotot, érdemes betartanunk néhány szabályt:
- a paradicsomszószt mindenképpen készítsük házilag: nem nagy macera, ellenben minden bolti verziót ezerszer leköröz
- ehhez használjunk San Marzano paradicsomokat, mivel nem olyan savasak és húsuk is több van, így sűrűbb, ízesebb mártást kapunk
- a szósz ízesítését ne vigyük túlzásba: só, bazsalikom és fokhagyma bőven elég lesz
- a padlizsánokat hagyjuk rendesen lecsöpögni, csak így fognak szép, aranybarnára sülni
- mindenképpen extraszűz olívaolajban süssük a kockákat (a tévhitekkel ellentétben abszolút alkalmas erre, csak ne hevítsük 230 fok fölé), semmi másban
- a sütőolajból mentsünk meg valamennyit és ízesítsük vele a paradicsomszószt, hogy azt átjárja a padlizsán aromája
- vigyázzunk a sómennyiségre: a szószban alapból lesz valamennyi a szétfőzés stádiumából, csakúgy, mint a padlizsánon a lecsöpögtetés miatt – előbb kóstoljuk meg az összekevert tésztát, csak utána sózzunk pluszban
- tésztából mindenképpen valamilyen rövid csövet használjunk: a legjobb a rigatoni, de a penne, végső esetben a fusilli is megteszi
- hagyományosan ricotta salata, azaz sózott, érlelt ricottasajt kerülne a tésztára, azonban ezt Magyarországon szinte lehetetlen beszerezni, így kénytelenek leszünk „beérni” a pecorinóval is
A tradicionális pasta alla Norma teljes receptjét itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!
Fotók és recept: Lakos Benedek
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Ezeknek a recepteknek is adj egy esélyt:
