Őrületesen drága lesz ez az imádott karácsonyi alapanyag

Súlyos betegségek betegítették meg a diótermés jelentős részét, ezért mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha dióval készült ételt varázsolnánk az ünnepi asztalokra.

Nálunk nincsen karácsonyi ünnepi asztal diós sütemény nélkül. Akik nem szeretik annyira a mákkal készült változatot, nem győzik kóstolgatni a finom dióval töltött bejgliket, hókifliket vagy gubát a karácsonyi ebédeken és vacsorákon. A dió szezonja már elstartolt, sajnos azonban alaposan érezni fogjuk a pénztárcánkon az árakat.

A kilogrammonkénti összegugyanis szinte az egekbe szökött - írja a hellovidek.hu. Az árak évek óta rohamosan nőnek, olyannyira, hogy 2017-ről 2018-ra a dió ára átlagosan elérte a 2000 Ft-ot is, ezzel megduplázva a korábbi összeget, egyes boltokban pedig ennek a sokszorosát is ki kellett adnunk a kedvelt finomságért.

Idén 10-15 százalékkal kevesebb dió termett, ennek okai között többek között a szélsőséges időjárást és a termést megtámadó dióburok-fúrólégy által okozott óriási károkat lehet felhozni. A csapadékos tavasz során különböző baktériumok és gombák elszaporodásával kellett számolni, míg az aszályos nyár ellehetetlenítette, hogy a diófák megfelelő mennyiségű vízhez jussanak tápanyagként. A dunántúli földekről származik a diótermés jelentős része, itt azonban az említett rovar okozott szörnyű károkat.

A csemegének novembertől van főszezonja, országszerte jelentős árkülönbségekre kell számítanunk a vásárlás során. Ahogy írják, az Agrárgazdasági Kutató Intézet Piaci Árinformációs Rendszere szerint a nagybani piacon 3650 forint volt kilója a héten. A budapesti piacokon pedig akár 4000 Ft/kg-ot is elkérhetnek érte, ezzel szemben a vidéki városokban ekkora emelkedések nem tapasztalhatók, valamennyivel azonban a fenti okok miatt mindenképpen számolni kell.

A rossz hír, hogy akár további árulás is jöhet, így könnyen megeshet, hogy egyes helyeken nem áll majd meg 4-5 ezer forintnál a kilós ár és az ünnepekre döbbenetesen drága lehet, akár a 7000 forintot is elérheti, így a családok kétszer is meggondolják majd, kerüljön e diós finomság a karácsonyi menübe.

A Lidl jelenlegi akciós kínálatában 1699 Ft/kg-os áron lehet megvásárolni a héjas diót, de a Tescóban 4199 forintot is fizethetünk. Pucolt dióbélt egyelőre csak előrecsomagoltan lehet vásárolni a boltokban.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: iStock

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...