Komoly döntést hozott a Michelin Guide Oroszország miatt

Alig egy éve jelent meg az első Michelin Guide Oroszországban, a szállodai és éttermi kalauz máris felfüggeszti az együttműködést az országgal a háború miatt.

Felfüggeszti étteremértékeléseit Oroszországban a Michelin Guide – írja a Dining Guide gasztronómiai portál a Reuters hírére hivatkozva. Oroszország ukrajnai inváziójára hivatkozva az étteremkalauz minden helyi fejlesztési projektjét befagyasztotta, valamint az is biztos már, hogy idén az orosz éttermi ajánlások nem fognak frissülni.

Úgy döntöttünk, hogy nem népszerűsítjük Moszkvát, mint úticélt 

– közölte a francia cég azzal a kiegészítéssel, hogy döntésük semmiképpen nem kérdőjelezi meg az orosz éttermi csapatok és séfek tehetségét.

A Michelin Guide először 2021-ben szemrevételezte a moszkvai éttermeket

A Michelin Guide először éppen tavaly jelent meg Oroszországban, a szervezők szerint pedig öt év munka volt abban, hogy létrejöjjön a moszkvai étteremajánlásokat felsorakoztató kalauz. A tavalyi első kiadásban kilenc éttermet tüntettek ki Michelin-csillaggal (a Twins Garden és az ARTEST Chef's Table például két csillagot is kapott az első évben), további hatvan étterem pedig Bib Gourmand illetve Michelin-tányér ajánlást kapott.

A kalauz jelenlegi állás szerint felfüggeszti saját közösségi médiafelületeinek működtetését is, ám leszögezték azt is, hogy egyelőre korai lenne azt mondani, hogy a kalauz végleg leállítja az országban való tevékenykedését.

Forrásunk volt.; Címlap: Ulf Mauder/picture alliance via Getty Images


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Címlapról ajánljuk

További cikkek