Kiderült, miért nem jön a Bocuse d'Or-ra az orosz csapat

Várható volt: bár a Budapesten tartandó március végi Bocuse d'Or európai döntőjének Oroszország is résztvevője lett volna, a helyzet most változott.

Március 23-án és 24-én immár második alkalommal rendezi meg a magyar főváros a Bocuse d'Or európai döntőjét – írja a dining guide. Ahogy azt viszont sajnos várhattuk, a Sirha Kiállítás keretei között megvalósuló, budapesti Hungexpoban tartandó gasztronómiai eseményt is érinti a jelenlegi ukrán-orosz háborús helyzet.

Barátaink, mivel a Bocuse d'Or európai döntőjéhez szükséges felszerelést nem lehetséges sem szárazföldön, sem légi úton eljuttatni a versenyre, valamint a jelenlegi helyzetben a vízumokkal és a légi közlekedéssel kapcsolatban is problémák léptek fel, ezért az orosz csapat kénytelen lemondani a kontinentális válogatóra való kiutazást

– hangzik a Bocuse d'Or Russia oldalán az orosz csapat bejelentése.

Január 27-én még zavartalan volt az oroszok lelkesedése, és a magyar alapanyagokat is üdvözölték, azonban a helyzet mostanra az aktuálpolitikai viszonyoknak köszönhetően változott.

A verseny résztvevői ennek fényében a következők lesznek:

Belgium, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Hollandia, Izland, Lengyelország, Litvánia, Nagy-Britannia, Norvégia, Olaszország, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Törökország, Ukrajna és hazánk. Minket ezúttal a fiatal séftehetség, Dalnoki Bence és segédje, Nyikos Patrik képvisel majd.

A hústál fő alapanyagait még tavaly novemberben hirdették ki, a főszerepet ezúttal az őzgerinc, az őzcomb és a kacsamáj játssza, de az elkészítendő három köret közül az egyikben a tejfölnek és a túrónak is meg kell jelennie.

A 2022-es téma a Tavasz tányér, vagyis a Spring Plate nevet kapta, a vegetáriánus melegételt 14 főre kell elkészítenie az induló csapatoknak, a kötelező elem pedig nem más, mint a krumpli.

Címlapkép.


Még több izgalom itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...