Óriási drágulás: ennyivel kerülnek többe idén az alapélelmiszerek

Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Májushoz képest pedig az árak júniusban átlagosan 0,4 százalékkal nőttek, csak úgy, mint egy hónappal korábban. Az első féléves infláció 3,4 százalékos volt, a maginfláció 4 százalék maradt - közölte a KSH.

Az előző év júniusához viszonyítva az élelmiszerek 7,8 százalékkal drágultak:

ezen belül a párizsi, kolbász ára 20,5 százalékkal, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 18,1, a sertéshúsé 17,0, a cukoré 14,2, a szalámié, szárazkolbászé és sonkáé 10,8 százalékkal lett magasabb.

Egy hónap alatt az élelmiszerek ára 0,6 százalékkal csökkent, ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs ) 3,2 százalékkal, a tej 1,7, a párizsi, kolbász 1,4, a baromfihús pedig 1,3 százalékkal lett olcsóbb.A KSH az inflációs adatok mellett közleményben összegezte a koronavírus-járvány hatását a fogyasztóiár-index számítására. Azt írta, hogy a járvány a fogyasztói árak gyűjtését és a fogyasztóiár-index számítását is befolyásolja, a megnövekedett egészségügyi kockázatok miatt a megszokott helyszíni összeírásra nincs lehetőség, ezért ebben a helyzetben alternatív árösszeírási módszerek (internetes gyűjtés, telefonos, illetve e-mailes felkeresés) alkalmazása szükséges.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty Images

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...