Ezért ne tegyél soha nyitott konzervet a hűtőbe

Van úgy, hogy nem esszük meg a teljes konzerv kukoricát vagy tonhalat. A maradékok tárolása azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan történik, sok minden múlik rajta.

Több rémhírt is hallhattunk már arról, hogy miért nem szabad a hűtőbe nyitott konzervet tenni. Ezek nagy része valószínűleg alaptalan, ettől függetlenül jól tesszük, ha odafigyelünk, mi hogyan kerül a hűtőszekrénybe. Hiszen a benne tárolt étel minőségére is hatással lehet, ha a hűtőbe nyitott konzervet teszünk.

Ezért ne tegyél soha nyitott konzervet a hűtőbe

Mi van a konzervben?

A kérdés itt nem arra vonatkozik, hogy csicseriborsó vagy paradicsom, hanem arra, hogy milyen anyagból készül maga a csomagolás.

Folyamatos vita övezi a Biszfenol A (BPA) nevű anyag használatát az élelmiszeriparban. Ez általában műanyagból készült csomagolásokban található és egyes kutatások szerint ártalmas lehet az emberi szervezetre.

Állásfoglalás nélkül elmondható, hogy bármilyen modern étrendben nehéz kikerülni a BPA-hoz hasonló káros anyagok fogyasztását.

Így a legjobban akkor járunk, ha kerüljük a csomagolt és feldolgozott ételeket.

Szerencsére az ipar is reagált az emberek igényeire: egyre több BPA-mentes csomagolás található a boltokban. Összességében elmondható, hogy amennyiben figyelünk a helyes tárolásra és mérsékelt konzervfogyasztásra, nem származhat bajunk a ebből.

Egy másik fontos szempont

Sokkal károsabb a konzerv anyaga a benne tárolt étel minőségére. Észrevehettük korábban, hogy az így eltett paradicsomszósz például enyhén fémes ízű lesz.

Ez azért történhet meg, mert egyes alapanyagok (így a paradicsom is) savassága reakcióba léphet a konzerv falával. Persze semmi veszélyes nem történhet pár nap alatt azon kívül, hogy kellemetlen íze lesz a főztünknek.

Akkor hogyan tároljuk?

Ha el akarjuk kerülni a szennyeződést és a minőségi romlást, a felbontott konzerv tartalmát tegyük dobozba. Fontos, hogy tiszta és jól záró legyen a doboz, amit választunk. Így hosszabb ideig eláll a maradék, és a hűtő is szagmentes marad.

Mindenképpen fogyasszuk el pár napon belül, és ha penészedést vagy más elváltozást vennénk benne észre, rögtön dobjuk ki.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Konzervek, a konyha megmentői:

Forrásunk volt

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.