Nem mindegy, mikor állsz a mérlegre – ekkor mutatja a valós értéket

Te is reggel állsz rá a mérlegre, mert azt hiszed, akkor mutatja meg, pontosan hány kiló vagy? Jobb, ha tudod, sajnos felkelés után sokkal kevesebbet mutat! 

Tiniként anyukám és a testvérem is azzal nyugtatott, hogy napközben sokkal többet mutat a mérleg, mert már ettem és ittam is a nap folyamán, szóval ne akkor méredzkedjek.Emiatt azóta is csak reggel vagyok hajlandó ráállni a mérlegre, hiszen eddig abban hittem, akkor mutatja az igazságot. Viszont nemrég olvastam egy cikket, ami megcáfolta ezt. Egy világ omlott össze bennem, mikor kiderült: sokkal kevesebbet mutat, ha közvetlen ébredés után állunk rá!

Alvás közben ugyanis a szervezet hidratáltsága csökken, ezért súlyméréskor sokkal kevesebbet mutathat a mérleg. De hogy pontosan ez mennyi számokban? Pontosan fél kiló, ami azért valljuk be, nem kevés!

Akkor mégis mikor?

A mérlegre állást ennek ellenére érdemes reggelre időzíteni, dekörülbelül 2-3 órával az ébredés után.Érdekesség, hogy a Cornell Egyetem tanulmánya szerint egyébként péntek reggelente vagyunk a legkönnyebbek, mivel a hétköznapi aktív életmódnak köszönhetően több súlyt veszítünk.

A tudósok szerint arra is oda kell figyelni, hogy mozdulatlanul álljunk, mert ez is befolyásolja az eredményt, a mérleget pedig egy sima, egyenes, szilárd és vízszintes felületre kell tenni. A szakértők azt is hozzáteszik, hogy az a legjobb, ha mindig ugyanakkor állunk mérlegre, hiszen így lesz megbízható a mutatott érték.

Ezeket olvastad már?

via

Címlapkép: Getty

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...