Nagy a baj az almapiacon - sok van belőle, mégsem vásároljuk

A szokásosnál több alma van még a hűtőtárolókban, és ebből néhány tízezer tonnának nem látszik a piaca. A gyümölcs iránt sajnos csak közepes a kereslet.

Olyan mértékben szenvedtek minőségromlást az ősszel étkezési almaként a hűtőházakba tárolt gyümölcsök, hogy - kármentés gyanánt - Magyarországon is újraindultak a léüzemek, de az árak az őszihez hasonlóan a mélyben vannak- írta a Világgazdaság.

A lap szerdai számában Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség- Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke elmondta, az európaihoz hasonló a helyzet a magyar piacon is: a szokásosnál több alma van még a hűtőtárolókban, és "ebből adataik szerint néhány tízezer tonnának nem látszik a piaca".

A lap szerint néhány napja Rácz Imre, az agrárkamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke százezer tonna eladatlan almáról beszélt.

Apáti Ferenc szerint az alma iránt közepes a kereslet, ráadásul a tételek mintegy háromnegyede csak akciókban, relatíve alacsony árakon értékesíthető az áruházláncoknak. Azok a termelők pedig, akik nem rendelkeznek áruházlánci beszállítási lehetőséggel, a közvetítő kereskedelemnek próbálják eladni az almát, de csak meglehetősen alacsony, kilogrammonként nettó 40-60 forintos áron tudják értékesíteni.

Az alma felvásárlási és piaci átlagára Magyarországon

Az alelnök hozzátette, az almasűrítményt gyártó léüzemek árai szintén nagyon alacsonyak, az őszihez hasonlóan, kilónként 16-18 forintos, nyomott áron vásárolják fel a gyümölcsöt. Ezeken a tételeken azonban óriási a veszteség, mert a termelés költségeit az öt-hat hónapja tartó tárolás tetemes költségei is terhelik - mondta.

Receptajánló:

A lap idézi a World Apple & Pear Association adatait, amelyek szerint február elején még több mint 1,2 millió tonna étkezési alma volt a lengyel hűtőtárolókban, miközben tavaly ugyanekkor 660 ezer tonnás készlet volt raktáron. A teljes európai raktárkészlet 3,82 millió tonna volt február elején, míg egy évvel korábban csak mintegy 2,4 millió tonna étkezési alma volt a hűtőkamrákban.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...