Megosztó ötlet: sokan kiakadtak, miből csinált ehető homokot kislányának az anyuka

Egy édesanya ehető homokot készített kislányának, az ötlet pedig igencsak megosztotta az internetezőket.

Biztosan hallottál már róla vagy tapasztaltad, hogy sok gyerek előszeretettel eszegeti a játszótéri homokot, ha ahhoz van kedve, ez viszont sokak szerint veszélyes lehet az esetleges fertőzések,baktériumok, kórokozókmiatt. Úgy tűnik, ez az anyuka most megtálalta a megoldást erre a problémára:ehető homokot készített a kislányának!

Mégis hogy csinálta?

A nő Cheerios gabonapelyhet öntött a turmixgépébe, amit addig őrölt, amíg kis szemcsés állagú nem lett. Ezt aztán egy nagy tálba rakta, majd rápakolgatta a kislánya játékait, pont úgy, mintha egy homokozóban lenne.

@elleannachristine

##fyp ##sensoryplay ##upcycling

♬ Laxed (Siren Beat) - Jawsh 685

Természetesen az interneten is megosztotta a szerinte zseniális ötletet, amire elég vegyes reakciók érkeztek.

Kommentek

Az egyik tábor természetesen egyből isteníteni kezdte őt, a másik pedig teljesen kiakadt a felfedezésen. Az utóbbi csoport leginkább attól tart, hogy mi van, haa gyerek ezek után az igazi homokozóban is majszolgatni akar majd (már ha eddig nem tette), mivel rögződött benne, hogy a homok (azaz a gabonapehely) finom. A nő egyébként reagált is a vádra:

„Illinoisban élnek, a környékükön sehol nincs homok” – kommentelte kurtán.

És nektek mi a véleményetek az ehető homokról?

Ezeket olvastad már?

via

Címlapkép: 24.hu

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

Nem elég az évi egyszeri tisztítás a légkondinak: ezt a...

A nyári hőségben sok otthonban szinte folyamatosan működik a légkondicionáló. Ilyenkor különösen fontos, hogy ne csak a beállított hőmérsékletre figyeljünk, hanem a készülék karbantartására is. Egy szakértő szerint ugyanis a rendszeresen elhanyagolt szűrők jelentősen ronthatják a klíma teljesítményét.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...