Megható környezettudatos döntést hoztak a diákok ebben a magyar középiskolában

Egy székesfehérvári középiskola azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy száműzték a műanyag poharakat és mindenki a saját bögréjét használja a suliban. 

Szerencsére egyre több környezettudatos megmozdulásról hallunk, nemrég megírtuk, hogy egy ausztrál iskolában hazaviszik magukkal a nem újrahasznosítható szemetet a diákok, és egyre több helyen mellőzik a műanyagzacskók használatát is.

Nagy öröm, hogy hazai pozitív példát is felmutathatunk, ugyanis a székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnázium mostanra teljesen megszüntette a műanyag poharak használatát az iskola terültén - írta meg a Sokszínű Vidék.

Az emlékeinkben az óvodákban és bölcsődékben régen teljesen bevett gyakorlat volt, hogy magunkkal vittünk egy bögrét, de középiskolában még nem volt jellemző, ami most, hiszen "saját bögrerendszert" vezettek be. Az ötlet még a büfés Ibolya néni fejéből pattant ki, és már 20 éve elindult, mára pedig keresve sem találnánk az iskola területén műanyag poharakat.

A Fehérvári TV riportjában még többet tudhattok meg a remekül működő fejlesztésről:

Az iskolabögre kezdeményezés nemcsak rendkívül kedves, de környezettudatos és praktikus is. A diákok bármikor a büfében hagyhatják a bögréiket, ebbe kérhetik a megrendelt italokat és használat után elmossák őket, továbbá hosszútávon megőrzik nekik.

Az idei tanévet 200 db bögrével indították, a környezettudatos döntés reméljük más iskolákat is inspirál majd.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: iStock

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Mustáros flekken sertéstartjából

A mustáros flekken igazi házias kedvenc, amit egyszerű elkészíteni, mégis nagyon ízes. A sertéstarja a pácnak köszönhetően szaftos és omlós marad, a mustár pedig kellemesen pikáns ...

Címlapról ajánljuk

Figyelem! Népszerű étrend-kiegészítőt hívtak vissza, mert túl sok cinket tartalmaz

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerén (Rapid Alert System for Food and Feed, RASFF) érkezett bejelentés szerint egy, az Egyesült Államokból származó, online forgalmazott étrend-kiegészítő esetében megállapították, hogy a termék cinktartalma – a weboldalon közzétett információk alapján – meghaladja az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság által meghatározott tolerálható felső beviteli szintet. A terméket a BioTechUSA Kft. által üzemeltetett ShopBuilder webáruházon keresztül is forgalmazták.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...