Megdőlt az egyik legismertebb elmélet az allergiával kapcsolatban

Egy több évtizedes kutatásra cáfoltak most rá a tudósok, ami megváltoztathatja azt is, hogyan neveld a gyerekedet.

A higiéniahipotézis megdőlni látszik

Még a 80-as évek végén David Strachan kutató egy 17 ezer fővel végzett vizsgálat során azt figyelte meg, hogy a nagycsaládban felnőtt fiatalabb gyerekek ritkábban mutatnak súlyos allergiás tüneteket, mint a nagyobb család idősebb gyermekeivagy azok, akik eleve kisebb létszámú családban nőnek fel.

Hogy mi volt ennek az oka?

A szakember feltételezései szerint az, hogy a nagycsaládban felnőtt kisgyerekek többször találkoznak olyan anyagokkal, amelyek allergiát okozhatnak, és a kevésbé higiénikus körülmények arra tréningezik az immunrendszerüket, hogy ellenállóbbá váljanak a fertőzésekkel és az allergiákkal szemben. Ezért hívják ezt az elméletet higiéniahipotézisnek – írja a 24.hu.

Most azonban kiderült, valószínűleg hamis ez a feltételezés.

A kórokozók által okozott fertőzések és az allergia kialakulása ugyanis nem feltétlen hozható összefüggésbe egymással.Sőt, dán, finn és brit kutatások azt mutatták ki, hogy ez pont fordítva igaz:

A fertőzéseknek egyáltalán nincs közük az allergiához, viszont "cserébe" még az asztma kialakulását is elősegíthetik.

Tehát Strachan elmélete megbukott, bár volt benne némi igazság, ha azt nézzük: a gyerekeknek jót tesz, ha más kórokozókkal is találkoznak.

A veszélytelenebb baktériumok és gombák például elősegítik az immunrendszer gyorsabb és hatékonyabb fejlődését, különösen gyerekkorban. Azok, akik városi környezetben közelebb élnek egy parkhoz vagy erdőhöz például, általában egészségesebbek. Szakértők szerint ez azért lehetséges, mert ezek az emberek több olyan kórokozóval is kapcsolatba kerülhetnek, amelyek nem humán patogének, tehát nem embertől származnak,emiatt az immunrendszerük könnyebben képes megkülönböztetni a tényleg ártalmas kórokozókat az olyan pollenektől, amelyek bár teljesen ártalmatlanok, mégis allergiát okozhatnak.

Ezeket olvastad már?

via

Címlapkép: iStock

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.