Még tovább drágulhat a sertéshús – ez okozza a brutális károkat

Az év elejétől szeptemberig 10-16 százalékkal nőtt a sertéshús ára, de úgy tűnik, hogy itt még nem áll meg a drágulás.

Mint arról nemrég mi is beszámoltunk az afrikai sertéspestis (ASP) miatt, folyamatosan nő a sertéshús ára. Ez pedig úgy tűnik, hogy nem áll meg még egy ideig, különben sorban bedőlnének a magyarországi húsfeldolgozók. A 24.hu értesülései szerint, hiába a fagyasztói áremelkedés, a nagyobb húsipari cégek, több mint 23 milliárd forint veszteséget hoztak össze, kilenc hónap alatt. Bár Éder Tamás, a feldolgozókat tömörítő Magyar Hússzövetség elnöke, nem erősítette meg ezt a számot.

Azt azonban elárulta, hogy a rendkívüli állapot jelentős veszteségeket okoz a vágóhidaknak és a húsüzemeknek egyaránt. Idén február elején volt a legalacsonyabb az élősertés felvásárlási ára, azóta 44 százalékkal drágult ez az alapanyag.

A költségnövekedésnek azonban eddig csak a töredéke érkezett meg a fogyasztókhoz. Annak ellenére mondható el ez, hogy a comb kilója például, a januári 1190 forintról 1410 forintra, azaz 18,5 százalékkal emelkedett a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.

Bár a magyar sertésekben nem mutatták ki a járványt, ennek ellenére még sincs kereslet a magyar sertéshús iránt, mivel a vaddisznóknál kimutatták a sertéspestist.

Az az élő sertés ára az utóbbi hetekben stagnálást mutat, az Agrárgazdasági Kutató Intézet adataiból pedig kiderül, hogy a kereskedők hajlandóak többet fizetni a beszállítóknak az állatokért, az árrés csökkentésével pedig próbálják elkerülni a polcokra kerülő hús drasztikusabb árnövekedését.

Azonban abból kiindulva, hogy idén eddig 44 százalékkal növekedett az élő sertés ára, a húskészítmények és a hús ára akár 20-30 százalékkal is nőhet még.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: iStock

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.