Ilyen isteni a végeredmény, amikor medvehagyma kerül a pogácsába

Még addig használjuk ki a medvehagymaszezont, amíg tart, hiszen mindenki tudja jól, hogy túl hamar ér véget! Mi most puha pogácsába sütöttük, és hát mondani is felesleges, hogy nagyon jól állnak egymásnak.

Sütöttél már medvehagymás pogácsát? Itt az ideje! Mivel a medvehagyma kevés ideig áll rendelkezésünkre, ezért jól tesszük, ha egyből felhasználjuk, amint szembetalálkozunk vele valahol. A fokhagyma aromájára emlékeztető fűszernövény nagy kedvence a magyar konyhának, azonban beszerzése nem a legegyszerűbb dolog, hiszen jellemzően még szezon alatt sem juthatunk hozzá a boltokban. Ez valószínűleg rövid termőideje és korlátolt termőterülete miatt van így. A szezon mindössze pár hétig tart, termőterülete pedig jellemzően a dunántúli erdők aljnövényzetére korlátozódik. Mi most pogácsát sütöttünk belőle.

A pogácsatészta megszórva medvehagymával - Recept a képre kattintva nyílik!

Honnét szedjünk medvehagymát?

A legegyszerűbben a piacokon találjuk meg, de előfordulhat hogy egy-egy szerencsésebb vásárló akár szupermarketek vagy online szupermarketek virtuális polcain találkozik a fűszernövénnyel. Természetesen a szabadban is szedhetünk, ha olyan térségben élünk, ahol megterem, azonban érdemes figyelni, mivel levele nagyon hasonlít a szintén ilyenkor nyíló gyöngyvirágra. A gyöngyvirág levele azonban emberi fogyasztásra nem alkalmas, sőt, mérgező, ezért mindenképp tapasztalt "medvehagymásszal" vállaljuk csak be a gyűjtést!

Medvehagymás pogácsa - Recept a képre kattintva nyílik!

A medvehagyma tartósítása

Mivel ilyen rövid ideig tart a szezon, érdemes a növény tartósítása mellett dönteni, főleg, ha az év későbbi szakaszaiban is szeretnénk felhasználni. A friss élelmiszerek tartósítása nem újkeletű dolog, így könnyen dönthetünk a fagyasztás és a szárítás mellett, de egy kis kreativitással és zsiradék hozzáadásával egészen hétköznapi hozzávalókat készíthetünk belőle. Az olaj és a vaj egyaránt alkalmas a tartósításra, de kísérletezhetünk zsírral és akár borecettel is.

A legjobb választás azonban, ha ledaráljuk, és pesztót készítünk belőle, hiszen így hőkezelés és fagyasztás nélkül a legfrissebb és legmarkánsabb ízét raktározhatjuk el.

További medvehagymás szépségek itt:

TIPP: A medvehagymának, épp, mint a fokhagymának, nagyon jellegzetes és erőteljes íze van, ezért a legjobb, ha kijelölünk egy saját tárolót számára. Ez leginkább elővigyázatosság, hiszen fennáll a veszélye annak, hogy medvehagymaíze lesz bármilyen élelmiszernek, ami utána kerül a tárolóba, hiába tisztítottuk ki alaposan.

Medvehagymás pogácsa - Recept a képre kattintva nyílik!

'Medvehagymás pogácsa' - a teljes receptet küldd el valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!

Fotók és recept: Kristyán Fanni

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezeket is készítsd el:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Top Receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...