Így tarthatod frissen a zsenge, de romlandó medvehagymát

Nem sokáig élvezhetjük a medvehagyma pikáns erejét és tavaszias aromáját, így jobban tesszük, ha kihozzuk belőle a maximumot: beleértve ebbe a tárolást is. A Napi Tipp megmutatja, hogyan marad a legtovább friss a levélcsokor.

Amikor a piacok és boltok megtelnek friss medvehagymával, mind boldogan hordjuk haza csokorszám a tavasz és a megújuló szezon első hírnökét. A legjobban azzal járunk, ha azonnal felhasználjuk a leveleket, persze ez nem mindig jön össze – van, hogy csak napokkal később jutunk el a medvehagyma felaprításáig és rizottóba/pogácsába keveréséig. Ilyenkor pedig gondoskodnunk kell a megfelelő tárolásról, például az alábbi módszerek bevetésével.

Így tarthatod frissen a zsenge, de romlandó medvehagymát

Hidegre téve

Mint minden leveles zöldség, a medvehagyma sem bírja túl jól a meleget: mivel a víztartalma így gyorsabban csökken, hamarabb fonnyadásnak indul, ami nemcsak esztétikai probléma, ugyanis ízvesztéssel is jár.

A nem megfelelő hőmérsékleten tárolt levelek hamar veszítenek jellegzetesen pikáns aromájukból, és ugyanez igaz a túlzottan hideg (fagyos) környezetre is.

Éppen ezért, ha maximális ideig szeretnénk frissen és ízesen tartani a hagymánkat, tegyük a hűtő egy kevésbé fagyos részére (mondjuk az ajtó egyik rekeszébe vagy a zöldséges fiókba), ott fogja a legjobban érezni magát.

Nagyrészt zárt közeg

De ne ám csak úgy hanyag módon, csupaszon dobjuk a hidegre a csokrot: gondoskodjunk a számára megfelelő közegről. Ugyanis a hűtő belsejében hasonló módon el tud belőle párologni a nedvesség, mint a konyhapulton.

Kivéve akkor, ha egy nagyrészt zárt közegben tároljuk: résnyire nyitva hagyott fedelű dobozban vagy egy fagyasztózacskóban, amelynek a száját nem zártuk le teljesen. Így a nedvesség bent marad, szinte egy kis üvegházat hozunk létre a leveleknek, ahol jóval hosszabb ideig frissek maradnak majd.

Nedvességkontroll

Egy ilyen „üvegház” legjobb tulajdonsága, hogy benntartja a nedvesség nagy részét, ami azonban gyorsan problémává is válhat, ha átlép egy bizonyos szintet.

A felgyülemlő vízben a levelek bepunnyadhatnak, elkezdhetnek rohadni vagy penészedni is.

Kontrolláljuk hát a kialakuló nedvesség mennyiségét papírtörlőkkel: helyezzünk egy ívet a levelek alá, és egyet a csokor fölé. Ha 2-3 napnál tovább tároljuk a hűtőben a medvehagymát, az elázott papírtörlőt érdemes lehet majd lecserélni.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


További konyhai tippeinkért tekints ide:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.