A mediterrán diéta még az agyunkra is jó hatással van

Manapság millióféle különböző diéta közül választhatunk, ha a célunk a fogyás. Létezik azonban egy, a mediterrán diéta, ami hosszú évek óta töretlen népszerűségnek örvend – és most még többen kattanhatnak rá!

A mediterrán diéta – ahogyan a neve is mutatja – az olyan friss alapanyagokra helyezi a hangsúlyt, mint a gyümölcsök, zöldségek és halfélék, de gazdag teljes kiőrlésű gabonákban és része az olívaolaj is. A mediterrán diétát már számos pozitív élettani hatással hozták összefüggésbe, most pedig egy újat is találtak: lassíthatja az agy öregedését.

A mediterrán diéta még az agyunkra is jó hatással van

Egy 18 hónapos, 300 résztvevővel végzett klinikai vizsgálat során a negevi Ben-Gurion Egyetem kutatói azt találták, hogy a testtömeg 1 százalékos csökkenése ahhoz vezetett, hogy a résztvevők agyának életkora csaknem kilenc hónappal csökkent a várható korhoz képest. Ez az eredmény összhangban volt más biológiai mutatókkal, például a májzsír és az enzimek alacsonyabb szintjével. Az elhízás jellemzően az agy vártnál gyorsabb öregedésével jár, ami ezt követően gyorsabb kognitív hanyatláshoz is vezet. A kutatók részletes és rendszeres agyi scintigráfiákkal kiszámíthatják egy személy „agyéletkorát”, így nyomon követhetik, hogy hogyan befolyásolhatják ezt az életmódbeli tényezők egy adott időintervallumban. Ebben az esetben a csapat pontosan ezt tette. A 18 hónapos mediterrán diétás program kezdetén és végén 102 olyan emberen végeztek agyvizsgálatot, akiket elhízottnak minősítettek.

Eközben információkat gyűjtöttek az elhízás által érintett egyéb tényezőkről is, például a máj egészségéről. A magasabb májzsírszintet és az emelkedett májenzimeket korábban összefüggésbe hozták az Alzheimer-kór kialakulásával, így ezek is fontos markerek.

Azt találtuk, hogy már 1%-os fogyás is elegendő az agy egészségének befolyásolásához: az agy életkorának 9 hónapos csökkenéséhez vezet

– mondta el Galia Avidan professzor, a Pszichológiai Tanszék munkatársa egy egyetemi közleményben.

Ez a kísérlet az első a maga nemében, amely bemutatja a mediterrán diéta ilyen jellegű hatásait. A csapat reméli, hogy kutatásaik kiegészítik a meglévő bizonyítékokat, amelyek az egészséges táplálkozás fontosságát hangsúlyozzák az agyi egészség érdekében, valamint a kognitív hanyatlás és az olyan betegségek megelőzésében, mint az Alzheimer-kór.

Forrásunk volt.


Még többet olvashatsz az étrendekről itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...