Élmezőnyben a magyarok: ebből az ételből brutál sokat eszünk

Mai modern társadalmunkban számos érv szól a húsfogyasztás mellett és ellen is. Van, aki egészségügyi okokból kerüli a húst, más a fenntarthatóság jegyében dönt a növényi alapú táplálkozás mellett, de az biztos, hogy a húsevés kezd háttérbe szorulni a nyugati országokban. Na de mi a helyzet a magyarokkal?

A húsfogyasztás több mint 2000 éve az emberiség tápláló étkezési célját szolgálja. Az adatok alapján 2021-ben a magyarok fejenként 82 kiló húst fogyasztottak, amivel sikerült a világ legtöbb húst fogyasztó nemzetei közé kerülni, legalábbis a lista első negyedében foglalunk helyet.

A magyarok húsfogyasztása világszinten az élmezőnyben

Hazánkban 1987-89 között tetőzött a húsfogyasztás, amikor évente 120 kilót ettünk meg fejenként, majd kisebb-nagyobb kilengések mellett ez a szám elkezdett csökkenni.

2021-ben mért adatok szerint 82 kiló volt az éves fejadag itthon, míg Hong Kongban, aki a listavezető, 155 kilogramm volt ez az érték. Ettől nem sokkal maradt el az Egyesült Államok 124,4 kilóval.

A húsfogyasztás növekvése a 20. századi gyors népesség-, illetve gazdasági fejlődésnek köszönhető. Az emberek húsfogyasztását elsősorban a jövedelmük határozza meg, ugyanis minél gazdagabb egy ország, annál magasabb a húsfogyasztás. A legnagyobb mértékben fogyasztott hús a sertéshús, amit a baromfi-, marha-, birka- és kecskehús követ.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Házi bagel

Van az a felismerés, amikor rájössz, hogy a bagelért nem kell pékségig rohanni, elég bekapcsolni a sütőt. A főzős-sütős trükk elsőre furcsának hangzik, de pont ettől lesz kívül ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsi és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...