Több száz cukrászda adja féláron fagyiját ezen a napon

Május 8-a a Magyar Fagylalt Napja, amit méltó módon kell ünnepelni, éppen ezért több száz cukrászda adja féláron fagyiját országszerte.

Az egyre melegedő időjárás is éppen elég indok lenne ahhoz, hogy megkezdjük a fagyiszezont, de ha van türelmed május 8-ig várni, akkor mindenképpen megéri, mert országszerte több 100 cukrászda féláron adja gombócait!

Fagyi
Több száz cukrászda adja féláron fagyiját ezen a napon

És hogy miért éppen május 8-a a Magyar Fagylalt Napja? Ha magunk elég képzelünk egy fagylaltot, akkor máris látjuk a V alakot a tölcsérben, ami római számmal, az 5, vagyis a május, mint ötödik hónap. A tölcsérbe pakolt két gombóc pedig a 8-ast jelképezi.

A magyar fagylalt ünneplését, pedig mi mással tehetnénk meg, mint, hogy május 8-án elmegyünk fagyizni egy cukrászdába, ahol ráadásul féláron adják a gombócokat.

A szervező Élmény és Szakértelem Magyarország Alapítvány célja, hogy felhívják a minőségi, magyar fagylaltra a figyelmet, illetve közösségi élménnyé tegyék a fagyizást. Az alábbi listában megtalálod, mely fagyizók csatlakoztak az eseményhez, de többek között a Kő fagyi? a Bartókon, a Pavilon Fagyizó Budapest 16. kerületében, a győri Mini Bécsi Fagyizó és Cukrászda és a pannonhalmi Pletycafé.

Az előzetes becslések szerint 10 000 gombóc fog elfogyni aznap, és a részt vevő cukrászdák vállalása, hogy legalább 4 féle fagyit kínálnak egész nap féláron. Május 2-ig pedig még bővül a lista, hiszen eddig van lehetősége a cukrászdáknak és fagyizóknak az eseményhez való csatlakozásra.

Forrásunk volt.


Még több aktuális hír itt:

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Top Receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...