Azonnal visszahívták ezeket a konyhai eszközöket, mert rákkeltőek lehetnek

Veszélyes anyag miatt több konyhai eszközt is visszahívott a TEDi.

A TEDi Árukereskedelmi Kft. több háztartási terméket – köztük serpenyőkanalat, hablapátot, tálaló- és merőkanalat, valamint chilifüzért – vont ki a forgalomból, miután kiderült, hogy azokból az egészségre ártalmas primer aromás aminok oldódhatnak ki. Erről a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) számolt be az MTI-nek hétfőn.

Konyhai eszközök felakasztva
Azonnal visszahívták ezeket a konyhai eszközöket, mert rákkeltőek lehetnek

A Nébih korábbi tájékoztatása alapján ezek az anyagok aromás szénhidrogéncsoportot és aminocsoportot tartalmazó szerves vegyületek, melyek közül több is rákkeltő hatású lehet.

A hatóság közleménye szerint a laborvizsgálatok során az érintett termékekben a megengedettnél magasabb mennyiségű primer aromás amin jelenlétét mutatták ki. Ezért az NKFH arra kéri a fogyasztókat, hogy a visszahívott eszközöket ne használják tovább.

A TEDi az NKFH felszólítására haladéktalanul lépett, és saját hatáskörben gondoskodott a veszélyesnek minősített termékek eltávolításáról. A hatóság folyamatosan figyelemmel kíséri a visszagyűjtött eszközök kezelését, így azok megsemmisítését vagy megfelelő elszállítását is.

A visszahívott termékek listája – képekkel és vonalkódokkal együtt – elérhető az NKFH hivatalos honlapján: nkfh.gov.hu.

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...