Lejár az egészségtelen ételek kora: íme a jövő élelmiszerei

Összegyűjtöttük, hogy melyek azok az élelmiszerek és praktikák, amelyek a jövőben elengedhetetlenek lesznek, de már most is könnyedén elérhetőek.

Míg világszerte kétmilliárd túlsúlyos vagy elhízott ember van, addig egymilliárdan éheznek a Földön, mégis az összes megtermelt élelmiszer egyharmada a szemétbe kerül - egyértelmű, hogy ez ellen a vállalatoknak és a fogyasztóknak is határozott lépéseket kell tenniük. Összegyűjtöttük, hogy melyek azok az élelmiszerek és praktikák, amelyek a jövőben elengedhetetlenek lesznek, de már most is könnyedén elérhetőek.

1.  Válts növényi alapú élelmiszerekre!

Egyre inkább közismert, hogy az állattenyésztéses mezőgazdaság - az olaj- és szénipar után - a második legnagyobb üvegházhatású gázkibocsátással járó tevékenység, ráadásul az erdőirtás, valamint a víz- és légszennyezettség egyik legfőbb okozója is.  Ha tehát szeretnénk csökkenteni ökológiai lábnyomunkat, jó úton járunk, ha étrendünkbe minél gyakrabban illesztünk be növényi alapú élelmiszereket. Ilyen például a vegán Hellmann’s majonéz vagy a The Vegetarian Butcher növényi alapú húshelyettesítők – az édesszájúaknak pedig jó hír, hogy már a Magnum és a Carte D’Or jégkrémeknek is van vegán változata.

 2. Csökkentsd a pazarlást! 

Az élelmiszertermelés óriási ökológiai lábnyomának egyik oka az, hogy az összes előállított élelmiszer egyharmadát kidobják. Fogyasztóként magunk is tehetünk az élelmiszerpazarlás ellen: találjuk ki előre a menüt, írjunk bevásárlólistát, tároljuk helyesen az ételeket, a boltokban pedig nyugodtan vásároljuk meg a lejárathoz közeli termékeket. A felelős nagyvállalatokra is komoly szerep hárul: az Unilever például vállalta, hogy 2025-ig felére csökkenti annak az élelmiszerhulladéknak a mennyiségét, amely a gyártástól a termékek boltba kerüléséig keletkezik.

3. Figyelj oda az egészségesebb összetevőkre

A környezeti terhek minimalizálása mellett a jövő élelmiszereinél elengedhetetlen lesz, hogy elősegítsék az egészségesebb, változatosabb táplálkozást. Ez azt jelenti, hogy olyan élelmiszerekre van szükség, amelyek érdemi mennyiségű zöldség-, gyümölcs-, fehérje, illetve mikrotápanyag-tartalommal bírnak – ilyenek például a 100%-os, hidegen préselt rostos zöldség- és gyümölcslevek, illetve a zöldség alapú tésztafélék. Az Unilever kínálatában 2025-re a duplájára nő az ilyen termékek száma.

4. Kevesebb kalória, só és cukor is elegendő

Napjainkban kétmilliárd ember túlsúlyos vagy elhízott a világon, ráadásul a nem megfelelő táplálkozás a legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegeket érinti a leghátrányosabban. Épp ezért fontos a felelős gyártók átfogó kalória-, só- és cukorcsökkentési programja is, ami hozzájárul ahhoz, hogy a fogyasztók egészségesebben táplálkozhassanak. Az Unilever élelmiszer-kínálatának 85%-a olyan termékekből fog állni 2022-re, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a fogyasztók sóbevitele ne haladja meg a WHO napi 5 grammos ajánlását, 2025-re pedig a csomagolt jégkrémek adagonként legfeljebb 22 gramm cukrot, illetve 250 kcal energiát fognak tartalmazni.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...