Kiderült, mennyiért tengerizhetünk idén – Íme az első kukoricaárak

Sok más zöldséghez hasonlóan a kukorica is korábban érkezett meg a piacokra és a boltokba. Mutatjuk, mennyiért árulják most.

A hazai csemegekukorica általában csak júliusban szokta kiszorítani az importot a piacról, ám idén két héttel korábban került a boltokba, piacokra. Így a legnagyobb hazai élelmiszerláncok már nagy akciózásokba kezdtek – olvasható az Agroinform oldalán.

Nagyot csökken nemsokára ennek az idényzöldségnek az ára

Ennyibe kerül a hazai kukorica a boltokban

A korábbi évekből kiindulva először magasabb áron jelennek meg az első kukoricák a boltokban, majd a hazai termés lejjebb nyomja az árszintet. A szakértők szerint ez látszik idén is.

Próbáld ki ezeket a kukoricás finomságokat:

A Lidlben minden második cső 169 forintba kerül (299 forint helyett), vagyis, ha kettesével vásárolunk belőle, akkor átlagosan 234 forintért vehetjük meg darabját, írja a lap. A PENNY esetében a magyar csemegekukorica 229 forintba kerül, a Spar-ban pedig 239 forintért vehetünk belőle. A Tesco, Aldi, Auchan üzleteiben egyelőre még nem jelentek meg az akciós hazai kukoricák, így itt 399 forint körül alakul az áruk.

Ám nagy valószínűséggel csak idő kérdése, és ezekben a boltokban is olcsóbb lesz a hazai termés.

És ezeket a kukoricás recepteket már próbáltad?

200-300 forint között várható a kukorica ára

Tavaly az első, kedvezményeket kínáló üzletekben 200-250 forintot taksált egy cső csemege, 2022-ben 180-200 forintért adták, 2021-ben pedig még 150 forint volt az akciós csemegekukorica

– mutat rá a cikk.

Az elmúlt években nagyjából a 28. hét környékén állt be az átlagár, ami 200-300 forint között mozgott. Idén viszont a korai kukoricaszezon kezdete miatt, már akár a jövő héten beállhat az ár egy szintre.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...