Ne feledd, nemsokára indul a kötelező akciózás a boltokban

Az akciós élelmiszerek közé tartozik többek között: baromfihús, sertés- és marhahús, vaj, margarin, tej és tejföl.

Még május 5-én éjjel jelent meg a rendelet a kötelező bolti akciókról a Magyar Közlönyben. A várva várt dátum most elérkezett, hiszen június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban, ez azt jelenti, hogy húsz termékkategóriában tudunk majd jóval olcsóbban élelmiszereket venni – olvasható a vasarnap.hu oldalán.

Ne feledd, nemsokára indul a kötelező akciózás a boltokban

Az akciózás 2023. június 1. és 2023. szeptember 30. között tart

Mint az a Magyar Közlönyből kiderült, akciós időszaknak minősül a hét csütörtöki napján 0 órától a következő hét szerdai napján 24 óráig terjedő időtartam, vagy a kereskedő által szabadon választott, egybefüggő 168 óra időtartam. Már korábban beszámoltunk az akciós termékek listájáról, de emlékeztetőként most is leírjuk. Íme:

Az alábbi akciós termékkategóriákat határozták meg a rendeletben:

  1. Baromfihús
  2. Sertés-, marhahús, egyéb húsféleségek
  3. Hal, halkonzerv
  4. Húskészítmények
  5. Tej, tejföl és helyettesítői
  6. Joghurt és egyéb savanyított készítmények
  7. Egyéb tejtermék
  8. Sajt
  9. Vaj, margarin és készítményei
  10. Egyéb zsiradékok (növényi és állati)
  11. Kenyér
  12. Péksütemények
  13. Száraztészta, rizs, egyéb cereáliák
  14. Liszt, cukor, tartósított lisztesáru
  15. Friss zöldség
  16. Friss gyümölcs
  17. Gyümölcs-, zöldséglé
  18. Készételek, fűszerek, ételízesítők
  19. Kávé, tea
  20. Ásványvizek és üdítőitalok.

A boltok minden esetben kötelesek az árcsökkentéssel kapcsolatos információt az üzletben jól látható helyre kihelyezni, valamint a reklámtevékenységhez kapcsolódóan az online felületükön feltüntetni. 

A kötelező akciózás kapcsán Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója elmondta:

„Az akciós gyakorlat nagyon fontos a kiskereskedelem mindennapjaiban, főleg most, hogy az infláció, a világpiaci áremelkedések miatt a vásárlók nagyon árérzékenyek lettek."

Hozzátette: az akciók mindig is fontosok voltak a vásárlóknak, de az élelmiszertermékek drágulása miatt még fontosabbak lettek.

Forrásunk volt.


Még több érdekes cikket olvashatsz:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...